Effaclar evolúció, avagy tanulmány az Effaclar termékcsalád fejlődéstörténetéről

Az akne jellemzően a zsíros, tinédzserkori bőr betegsége, de fiatal felnőttkorban és a perimenopauza idején is jelentkezhetnek tünetei. A fokozott faggyútermelés, a faggyúretenció, a gyulladáskeltő baktériumok elszaporodása és a faggyúmirigyek kivezető csöveinek elszarusodása okozza a környezetükben kialakuló gyulladást, melynek következménye a fénylő, pattanásos, egyenetlen bőrfelszín, tágult, eltömődött pórusok. Az Effaclar termékcsalád tagjai ezen kiváltó okok megszűntetésével és a bőr védelmi funkcióinak erősítésével fejtik ki szépítő hatásukat.

Effaclar evolúció, avagy tanulmány az Effaclar termékcsalád fejlődéstörténetéről

Hogyan jött az ihlet, az isteni szikra?
Egy verőfényes novemberi szombaton sok egyéb szakma mellett bőrgyógyászként részt vettem egy lakossági szűrésen. Érdekesen indult a nap, mert korán reggel, ahogy autóztam a helyszín felé, egy fekete macska tűnt fel az út bal oldalán. Kicsit körülnézett, mintha törte volna a fejét azon, átkeljen-e, vagy maradjon, aztán lassan, komótosan elindult. Lassítottam, mert éreztem rajta a bizonytalanságot. Visszafordul - gondoltam, mire őkegyelme ugyanolyan komótosan ballagni kezdett a kiindulási oldalra. Én már lépésben haladtam, nehogy kárt tegyek benne, de szemből feltűnt egy másik autós elég nagy sebességgel. Szedd a lábad, cicus - szurkoltam neki, de nem kezdte szaporázni a lépteit. Az én oldalamon még az úttesten volt, amikor a szembejövő autó nagy sebességgel elsuhant mellettünk. Ezt megúsztuk!

Nekem, sok emberrel ellentétben a fekete macska mindig szerencsét hozott, úgyhogy kíváncsian folytattam utamat. Kellemes helyszínre érkeztem Budapest XVII. kerületében. Kaptam egy külön szobát, amit rövid idő alatt átalakítottam az érdeklődők fogadására alkalmas rendelővé. A sok fertőtlenítő, egyszer használatos gumikesztyű, maszk, vizsgálóágy és dermatoszkóp mellé kikerültek az asztalomra kedvenc kozmetikumaim is. Itt a munkám jelentős részét anyajegyszűrés tette ki, de egyéb más bőrgyógyászati vonatkozású problémával is fordulhattak hozzám. Tekintve, hogy vényírási lehetőségem nem volt, és a szakmai útmutatás mellett egy kis kézzel fogható, használható útravalóval is szerettem volna megajándékozni a hozzám fordulókat, ezért vittem magammal kedvenc termékmintáimat. Így már kezdtem otthonosan érezni magam.

Ezen a napon nem voltak túl sokan. Talán a Covid, a gyönyörű kiránduló idő, vagy a kettő együtt, ki tudja, de volt egy kis időm tanulmányozni a legújabb prospektusokat, termékeket és legnagyobb meglepetésemre az Effaclar termékcsalád 13 tagját számoltam össze. A mi családunkban a 13-as számnak sorsfordító jelentősége van (13-án született a kislányom), így elhatároztam, írok a La Roche-Posay széles palettájából az egyik kedvenc termékcsoportomról és az eltelt több mint két évtizedről. 

 

A kezdetek
A történet közel 25 éve kezdődött, amikor leendő bőrgyógyászként kerestem a lehetőségeket. 25 év!? Egy emberöltő! Utánanéztem, mert attól tartottam, hogy a bátyám a fogalmat helytelenül alkalmazta, amikor kertészként növényei fejlődésében ilyen időtávlatokban beszélt, de teljesen igaza volt. Az egyik tudományos értelmezés szerint 25-35 év az, ami alatt a megszületett gyermekből önálló családot alapító felnőtt lesz, ez tekinthető egy emberöltőnek. 

Akkor hát kb. egy emberöltővel ezelőtt vezényeltek a nyugati határ mellett fekvő patinás kisvárosba, Körmendre. Akkoriban orvos őrnagyként tervezgettem szakmai jövőmet, magánpraxisomat. Szerettem volna a merev és túlszabályozott rendszeren túl némi önállóságra szert tenni, amiben egyre magasabb színvonalon, kellemes környezetben gyógyíthatom betegeimet. Ebben a kemény küzdelemben bukkant fel a La Roche-Posay, mint fogalom a maga szépségével, innovatív termékeivel, szabad szellemiségével. Emellett jól is jöttek az Effaclar család első tagjai: az Effaclar Duo krém és az Effaclar habzó gél, mert biztos, hogy részben a sok stressztől, számtalan pattanás éktelenkedett az arcomon. Úgy gondoltam, nincs vesztenivalóm, hát elkezdtem ezeket használni. Aztán azon kaptam magam, hogy beépültek a mindennapjaimba. Használtam hosszú-hosszú éveken, évtizedeken át. Az eredmény nem maradt el. Bőröm üde és tiszta lett, pattanásoknak nyoma sem maradt. Teltek-múltak az évek, közben leszakvizsgáztam, megnyitottam első magánrendelésemet, sőt NATO katonaként Afganisztánban is dolgoztam, mint bőrgyógyász. Fél évet töltöttem el ebben a szélsőségekkel terhelt, történelmi viharokat megélt, sok ellentétes érzelmet felkorbácsoló országban. Gyógyítottam a világ minden részéről érkező ISAF katonákat, civileket, helyi lakosokat, tanulmányoztam különböző trópusi betegségeket, előadást tartottam és alkalmazkodtam a nem mindennapi körülményekhez. Ebben az embert próbáló helyzetben igyekeztem megőrizni nőiségemet, nőiességemet, ami gyakorta lehetetlennek tűnt. Már akkor is nagy segítségemre voltak gondosan összekészített bőrápolóim, kozmetikumaim, amikkel viszonylagos komfortot teremthettem önmagamnak. 

Mindeközben Franciaországban, egy La Roche-Posay nevű városban szakemberek tucatjai dolgoztak és dolgoznak ma is azon, hogy tudományos igényességgel újabb és újabb bőrápoló termékek kerüljenek elérhetővé a bőrgyógyászok, és rajtuk keresztül a betegek számára. 

A hosszú, több évtizedes folyamatnak az eredménye az Effaclar termékcsalád 13 tagja is. Mi sem bizonyítja méltó helyét a problémás, zsíros, pattanásos bőr ápolásában, mint az eltelt 25 év. Csak hatásos, innovatív termékek állják ki így az idők próbáját. 

 

De mi is áll a zsíros, pattanásos bőr hátterében, mi az akne?
Az akne jellemzően a zsíros, tinédzserkori bőr betegsége, de fiatal felnőttkorban és a perimenopauza idején is jelentkezhetnek tünetei. A fokozott faggyútermelés, a faggyúretenció, a gyulladáskeltő baktériumok elszaporodása és a faggyúmirigyek kivezető csöveinek elszarusodása okozza a környezetükben kialakuló gyulladást, melynek következménye a fénylő, pattanásos, egyenetlen bőrfelszín, tágult, eltömődött pórusok. Az Effaclar termékcsalád tagjai ezen kiváltó okok megszűntetésével és a bőr védelmi funkcióinak erősítésével fejtik ki szépítő hatásukat. 

Kezdetben tehát volt egy habzó arctisztító gél és egy könnyű állagú, hidratáló krém. Ma 13 tagja van a termékcsaládnak, különböző tisztítók és bőrápolók széles palettája.

S hogy miért is van szükség ennyiféle termékre?  Ezen én is elgondolkodtam, aztán a termékek választ adtak a kérdésre.

A továbbiakban áttekintjük a termékeket, majd részletesebben megismerkedhetünk a hatóanyagokkal. A végén egy kis segítséget találunk a napi bőrápolási rutin felépítéséhez.

 

Mit használhatunk arctisztításra? 
Már régóta van tehát a klasszikus Effaclar habzó gél, aztán jött a mikro-hámlasztó tisztító gél, micellás arctisztító, tonik és hidratáló tisztító krém.

 

Mivel ápolhatjuk bőrünket?
Első helyen áll az úttörő Effaclar DUO+ (eredetileg Effaclar DUO), majd sorra jelentek meg a többiek. Jelenleg megtalálhatók mattító, hidratáló, hámlasztó, faggyútermelést szabályozó, pórusösszehúzó, pigmentfolt halványító, gyulladáscsökkentő, fényvédő stb. készítmények is. 

Egy-egy gondolat erejéig sorra venném a termékeket. Ismerkedjünk meg először a tisztítókkal!

Az Effaclar habzó gél az egyik nagy klasszikus, több mint két évtizedes múlttal. Kíméletesen tisztít, alaposan, de gyengéden távolítja el a szennyeződéseket és a felesleges faggyút, így a bőr üde és tiszta lesz. Alkoholmentes, jól tolerálható, érzékeny, irritált bőrön is alkalmazható. Pórusösszehúzó és tisztító hatásának köszönhetően a látható mitesszerek száma is csökken. Alapvető összetevői a cink, La Roche-Posay termálvíz és tisztító hatóanyagok.

Az Effaclar mikro-hámlasztó tisztító gél súlyosabb bőrállapotban is alkalmazható. De vajon mivel tud többet a jó öreg habzó gélnél? A választ az összetevőiben kereshetjük, melyek közül a legfontosabbak a szalicilsav, az LHA, és a már jól ismert cink. Finoman hámlasztó gyümölcssavakkal ápolja a bőrt.

Az Effaclar tonik a mikrohámlasztó, pórustisztító és összehúzó szalicilsav mellett glicerint és La Roche-Posay termálvizet is tartalmaz. Tisztít és ápol egyszerre. Alkalmazzuk reggel és este kis vattakorong segítségével, majd vízzel öblítsük le. 

Az Effaclar tonikról jut eszembe az általunk még ma is használt kamillás-szaliciles arclemosó tonik, ami az „Effaclar-korszak” előtt szinte egyeduralkodó volt a zsíros, pattanásos bőr tisztításában. Ennek fő összetevője a szaliciles alkohol és a kamilla tinktúra, ami nem csoda, hogy az esetek jelentős részében kifejezett irritációt, bőrszárazságot, hámlást okozott. Akkor ez a kellemetlen mellékhatás úgymond „belefért”, ez a szer „hatékonyságát” jelezte. Nem lévén más alternatív megoldás, a betegek hősiesen tűrték a kellemetlenségeket mielőbbi gyógyulásuk reményében. Ma már azonban tudjuk, hogy a faggyútermelés szabályozása, a pórusok kitisztítása nem egyenlő a kiszárítással. Nagy szükség van a sérült bőr kíméletes tisztítására, hidratálására. A jó öreg szalicil tehát megmaradt, nélkülözhetetlen alkotó, de egészen más köntösben.

Az Effaclar micellás arctisztító ultra hatékony tisztító, sminkeltávolító, faggyútermelés-szabályzó, de teszi ezt úgy, hogy közben nem szárít, irritál, sőt glicerin tartalmánál fogva nyugtatja, hidratálja a bőrt. De hogy is képes erre, mi is az a micella? A micella egy különleges molekula-halmaz, amelynek alkotói apró gömböcskék formájában jutnak a bőrre. Itt magukba zárják a fölösleges faggyút és szennyeződést és leadják a hidratáló hatóanyagokat. Ezt a formulát alkalmazhatjuk akkor is, ha különböző vényre írt gyógyszerek, helyi készítmények szárító, irritáló hatását nem akarjuk tovább fokozni. 

Az Effaclar H hidratáló tisztító krém a gyógyszeres, irritáló kezeléstől meggyengült, kiszáradt bőrt alaposan tisztítja, miközben ápolja, hidratálja, segít a hidrolipid réteg újjáépítésében. Fő hatóanyagai a cink, niacinamid, La Roche-Posay termálvíz és különböző lipidek.

 

Jöjjenek a tisztítók után a bőrápolók!
Az Effaclar Duo+ krém egy könnyed állagú gél-krém. Nem zsíros hatású, sminkalapnak is kiváló. Hatóanyagai a niacinamid, procerad, aqua posae filiformis, a mannóz és a jól ismert La Roche-Posay termálvíz. Elérhető SPF30-as fényvédővel ellátott és két árnyalatban színezett, korrektor formulában is.

Az Effaclar K+ krém könnyű, gyorsan felszívódó textúrájú, hatására bársonyos érzetű lesz bőr. Legfontosabb alkotói a keratolítikus, pórustisztító szalicilsav és lipohidroxisav. Az E-vitamin és a Carnosin antioxidáns hatásúak, az Airlicium pedig jelentős faggyú-megkötő képeségű új molekula, melytől a zsíros bőr matt hatású lesz. 

Az Effaclar Mat a fénylő, kitágult pórusú, aknéra hajlamos bőr mindennapi ápolására szolgáló könnyű, jól felszívódó, pórusösszehúzó hidratáló krém, mely egyben jó sminkalap is. Innovatív hatóanyaga a Sebulyse, mely a cinknél hatékonyabban szabályozza a faggyútermelést, glicerin tartalmánál fogva hidratál, így a bőr nem fénylik, puha, rugalmas és matt lesz hosszú időn keresztül. 

Az Effaclar Ultra koncentrált szérum három féle sav kombinációját (szalicilsavat, glikolsavat és LHA) tartalmazza, bőrnyugtató niacinamid és La Roche-Posay termálvíz mellett. Először kissé meghökkentő lehet három hámlasztó sav együttes alkalmazása, azonban nem kell tartani a túlzott irritációtól, mert megfelelő koncentrációban és környezetben a savak egymás hatását nem fokozzák, hanem kiegészítik más-más támadásponttal. Az esetleges irritációt pedig ellensúlyozza a niacinamid és a La Roche-Posay termálvíz. A készítmény kifejezetten jó a felnőttkori, főleg az áll vonalában megjelenő gyulladt csomók, akne utáni hegek, és a gyulladás után visszamaradt pigmentfoltok ellen. Ezt a készítményt este javasolt alkalmazni, és a reggeli arctisztítás után megfelelő fényvédő krém használata is szükséges. 

A Serozinc egy spray formula, könnyű, hűsítő arcpermet, amely napközben többször is alkalmazható, azonnali enyhülést adva az irritált, problémás bőrnek. 

Az Effaclar A.I. krém célzottan, a már kialakult pattanásokra használható. A már jól ismert niacinamid, LHA, La Roche-Posay termálvíz mellett tartalmaz egy újabb innovatív hatóanyagot, a pirokton olamin-glikacil kombinációt, mely széles antibakteriális spektrummal rendelkezik. Így a gyulladt csomókban segít elpusztítani a pattanás kialakulásáért felelős baktériumokat.

Az Effaclar H hidratáló krém különböző lipideket, ceramidokat, shea vajat tartalmaz, melyek jelenléte nélkülözhetetlen a bőr felső rétegének megfelelő védekezőképessége, erősítése szempontjából.  Az ép védőréteg akadályozza a bőr vízvesztését, kiszáradását, ez az ún. bőrbarrier. A krém az eredetileg is vízhiányos, érzékeny bőrűek, ill. a különböző, vényre írt, súlyos fokú aknéban alkalmazott gyógyszerektől meggyengült bőrűek kiváló ápolója. Ilyenkor jó választás az a hidratáló ápoló, melytől a bőr újra bársonyosan puha, sima tapintatúvá válik. 

Az Effaclar faggyúszabályozó arcmaszk nem csak a gyulladt pattanásos bőrű betegeknek ajánlott. Használhatják heti 1-2 alkalommal azok is, akik arcukon fokozott faggyútermelődést, tágult pórusokat, mitesszereket tapasztalnak. 

Nem vagyok nagy arcmaszk használó és ajánló, ezért nehezen is hangolódtam rá erre a termékre, a többi mellett ezt már fölösleges macerának éreztem. De úgy gondoltam, mégis tudnia kell valami mást, mint a többi termék, ellenkező esetben nem lenne létjogosultsága. A betegeim közül is meglepően sokan szeretik a különböző pakolásokat, maszkokat. Elmondásuk szerint azonnali hatásuk éppen ebben a formulában rejlik. 

Mi is hát az Effaclar faggyúszabályozó arcmaszk? Hogy alkalmazható még érzékeny bőrre is? Már állagát tekintve is kellemes, krémes, könnyen felvihető. Aktív hatóanyagai a porózus, szilikát természetű kaolin és argilla, a glicerin, az E-vitamin, a panthenol, valamint szennyeződés-megkötőnek cellulóz gyöngyök, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Hatóanyagainak köszönhetően alaposan tisztít, összehúzza a pórusokat, eltünteti a felesleges zsírréteget. Használata után a bőr kissé húzódhat, ezt hidratáló krémmel ellensúlyozhatjuk. 

 

Az innovatív hatóanyagok 
Szinte minden egyes termékben vannak régi, klasszikus, sokak által ismert, és innovatív, újonnan felfedezett, természetes hatóanyagok, melyek együtt fejtik ki gyógyító, ápoló hatásukat. Néhány gondolatban róluk.

A niacinamid maga a B3-vitamin, mely vízben oldódik, ezért a zsíros bőrűek számára használt könnyű vizes textúrájú krémekben is jól elegyíthető. Részt vesz a fokozott faggyútermelés normalizálásában, jelentős gyulladáscsökkentő hatással bír, meggátolja a pigmentfoltok kialakulását, ill. a már kialakult pigmentfoltokat elhalványítja, a bőr kollagéntermelésének fokozásával ránctalanít, pórusösszehúzó és tisztító hatású, valamint erősíti a bőr saját védőrétegét. 

A procerad szabadalmaztatott ceramid. A ceramidok a bőr alapvető, természetes összetevői, melyek fontos szerepet töltenek be a bőr védelmi funkciójában. Emellett a procerad a bőrsejtek melanintermelésének csökkentésével gátolja a pigmentfoltok kialakulását.

Az aqua posay filiformis La Roche-Posay termálvízben tenyésztett baktérium fajta, mely a bőr saját mikrobiómjának egyedi védőköpenye támogatásával erősíti a bőrbarriert, így ellenállóbbá teszi a külső környezet káros hatásaival szemben. A mikrobióm a bőr felszínén és mélyebb rétegeiben milliárd számban jelenlévő, kb. 500 féle mikróba (baktériumok, gombák, vírusok stb.) összessége, amely nélkül nem lehetne a bőr a legnagyobb védelmi pajzsunk. Mikrobiómunk egysége védi meg szervezetünket számtalan károsító környezeti hatástól. 

A La Roche-Posay termálvíz egy vulkánikus eredetű, természetes, szelénben gazdag víz, mely speciális ásványi és nyomelem-összetétele révén megfelelő táptalaj a mikrobióm milliónyi alkotója számára, véd az irritációtól és gyulladáscsökkentő hatása is van.

A cink esszenciális nyomelem, ami azt jelenti, hogy az emberi szervezetben igen kis mennyiségben van jelen, de sok élettani folyamatban nélkülözhetetlen. Pattanásos bőrön gyulladáscsökkentő, regeneráló és kórokozó baktérium ellenes, valamint faggyútermelés szabályozó, mattító hatású. 

A szalicilsav vagy béta-hidroxisav a természetben megtalálható növényi eredetű hatóanyag, mely hámlasztó, gyulladáscsökkentő és baktérium ellenes hatással is rendelkezik. Ezen tulajdonságai révén veszi fel a harcot az eltömődött pórusok, mitesszerek és gyulladt pattanásokkal szemben. Ezen kívül eltávolítja az elhalt hámsejteket, így bőrmegújító hatása is van.

Az LHA vagy lipohidroxisav szalicilsav származék, gyengédebben hámlasztó és bőrmegújító hatással. Az aknéban, mint lipofíl, tehát zsírban oldódó, komedolítikus (szarusodás oldó) hatóanyag közvetlenül a faggyúmirigyekben fejti ki hatását, így segíti a mitesszerek számának és méretének csökkenését. 

Ezeket az ún. gyümölcssavakat a szépségipar is szívesen használja kifejezett antiaging hatásuknak köszönhetően. A menopauza idején is érdemes ezt a hatásukat kihasználni.  A gyümölcssav tartalmú mikrohámlasztó habzó gél eltávolítja az elhalt hámsejteket, ami után könnyebben felszívódnak például a hialuronsav tartalmú boosterek, retinol készítmények. Ezek a bőr saját kollagén és elasztikus rost termelésének serkentésével a bőrt teltebbé, feszesebbé varázsolják. Jó szívvel ajánlom hát az ifjúkori akne, a perimenopauzában jelentkező pattanások kezelésére, és a tünetmentes, 50+-os bőr fiatalítására is.

A carnosin nagyobb mennyiségben megtalálható az emberi agy-, és izomszövetben, csökkenti a sejtek oxidatív stressz okozta károsodását, sejtregeneráló, és támogatja az immunrendszer működését. Csak érdekességként jegyzem meg, hogy élsportolók az izomtömeg növelése, és a teljesítmény fokozása céljából étrend-kiegészítőként szedik. Akne betegségben sejtvédő, regeneráló, antioxidáns képességéért alkalmazzuk.

Az airlicium az űrkutatás során felfedezett szilícium-dioxid származék, egy ultrakönnyű aerogél, mely a mattító hatású hatóanyagok sztárja. 99% levegőből és 1% hatóanyagból álló laza rácsszerkezetének köszönhetően nagy mennyiségű faggyút képes megkötni, amitől a bőr akár 8 órán keresztül tiszta, matt hatású lehet. 

A glicerin szerves vegyület, ún. cukoralkohol. A nevét édeskés ízéről egy francia vegyésztől kapta. Kémiai szerkezetéből adódóan erősen higroszkópos, ami azt jelenti, hogy nagy mennyiségű vizet képes megtartani, tehát a bőrt hidratálja, nem engedi kiszáradni.

A ceramidok a bőr legfelső rétegében természetesen megtalálható viaszszerű lipidek, melyek a bőrsejtek (keratinociták) közötti tér legnagyobb jelentőségű lipidjei. Szerepük van a megfelelő bőrbarrier fenntartásában, ill. a meggyengült védőgát, a hidrolipid réteg visszaépítésében, így a vízvesztés csökkentésében.

A shea vaj sárgásfehér színű növényi zsiradék, mely egy Közép-Afrikában élő fa terméséből készül. A karité fa (Vitellaria paradoxa) gyümölcse a shea dió, mely akár 60-70% zsírtartalommal rendelkezik, ebből állítják elő a shea vajat. Ez a különleges anyag beépül a bőr saját lipidjei közé, hidratáló, tápláló, nyugtató hatású. 

A kaolin és argilla a természetben előforduló, porózus szilikát természetű anyagok, melyek jól elegyíthetők különböző arckrémekben. Szerkezetüknek köszönhetően nagy mennyiségű faggyút és szennyeződést képesek megkötni. Éppen ezért az utóbbi időben a kozmetikai ipar nagy előszeretettel alkalmazza a problémás, zsíros bőr ápolására. Használatánál szerencsére az agyag-szerű maszk hatás elmarad, amit az elegyítő közeg és a többi, már jól ismert hidratáló összetevő garantál. 

Az E-vitamin vagy alfa-tokoferol egy antioxidáns, zsírban oldódó vitamin, mely védi a sejteket a környezet roncsoló hatásaitól.

A panthenol, a B5-vitamin előanyaga, mint a bőrápolás egyik „nagy öregje” (kb. 70 éve használják) segít helyreállítani a sérült bőrbarriert, a károsodott lipidréteget. Úgymond ad egy kezdő lendületet a bőr saját helyreállító folyamatai számára, ideiglenesen átveszi bizonyos hiányzó lipidek szerepét.

Végül, de nem utolsó sorban több mint két évtized tapasztalatai alapján összeállítottam bőrápolási rutinokat bőrtípus, életkor és az akne betegség súlyossága szerint.

Hogy is nézhet ki a napi arcápolási rutinja pl. egy nem érzékeny, fiatal, enyhe aknés (a bőr zsírosan fénylő, sok zárt és nyitott mitesszer, apró gyulladt pattanás látszik, nincsenek hegek) bőrű páciensünknek?

Reggel arctisztítónak Effaclar tonikot ajánlok, ezután jöhet az Effaclar Duo+ színezett formulája, mely egyben alapozó is. Az esti tisztításnál az Effaclar mikro-hámlasztó habzó gélt javaslom, utána az Effaclar Duo+ krémet. Kiegészítő ápoláshoz akár naponta többször is alkalmazhatjuk az Effaclar A.I.-t a gyulladt pattanások célzott kezelésére, és heti 1-2 alkalommal bevethetjük az Effaclar faggyúszabályozó arcmaszkot is. 

Kicsit leegyszerűsítve, lehet reggel-este Effaclar habzó géles tisztítás, Effaclar Duo+ krém, valamelyik vényre írható helyi hatású, antibiotikum tartalmú ecsetelő csak a gyulladt pattanásokra. Napsütéses időszakban, már tavasztól-őszig, attól függően, mennyit tartózkodunk szabad levegőn, reggel érdemes az Effaclar Duo+ fényvédős formuláját használni, mert a gyulladt pattanások helyén nagyobb valószínűséggel jelennek meg pigmentfoltok. Az UV-fény ezen felül fokozza a bőr elszarusodását, további eltömődött pórusok kialakulását. 

Ha súlyos fokú, hegesedéssel járó aknéra felírunk belsőleg, tabletta formájában szedhető izotretinoint, mely gyakran kiszárítja a bőrt, így az feszül, húzódik, hámlik, akkor a napi 2-szeri bőrtisztításra Effaclar H tisztító krémet, a sérült bőr ápolására Effaclar H hidratáló krémet javasolnék kiegészítő ápolásként. Nem elegendő ugyanis a tiszta vízzel történő bőrtisztítás, mert nem távolítja el a szennyeződéseket, és nem segít visszaállítani a bőr saját védelmi funkcióját. 

Felnőttkori aknéban, pl. a perimenopauza idején, vegyes bőrtípusnál, amikor a makacs, gyulladt csomók az állcsont fölött jelennek meg, mindenképp javaslom a mikrohámlasztó formulákat. Reggel arctisztításhoz Effaclar tonikot, este Effaclar mikro-hámlasztó tisztító gélt. Nappalra fényvédőt is tartalmazó Dermablend korrektort, estére pedig az Effaclar ultra koncentrált szérumot. A rutin kiegészítésére természetesen antiaging hatású hialuronsav boostert, C-vitamin szérumot és a kollagén termelődést elősegítő krémeket is használhatunk.

Ha valaki egyszerűen csak attól szenved, hogy bőrét szinte állandóan zsírosan fénylőnek, tág pórusúnak látja, használja reggel, este az Effaclar mikro-hámlasztó tisztító gélt, utána az Effaclar Mat krémet, heti 1-2 alkalommal az Effaclar faggyúszabályozó arcmaszkot, és naponta akár többször is a Serozinc mattító arcpermetet, és bőre üde, matt és egészséges lesz.

Kiskamaszoknál, a mitesszerek és egy-egy pattanás megjelenésekor, naponta kétszer Effaclar micellás lemosást javaslok, kis vattakorong segítségével, amit nem kell leöblíteni. Utána, szinte csak lencsényi mennyiségű Effaclar Duo+ krémet

A fenti rutinok összeállításánál látszik, milyen sokféle ajánlás, megközelítés létezhet attól függően, kinek, milyen a bőrtípusa, betegségének súlyossága, életkora, szed-e vényköteles gyógyszert vagy sem stb. 

Tehát érdemes mindenkinek személyre szabottan kialakítani a napi bőrápolási rutinját, amit szívesen, rendszeresen követni tud, hiszen hosszú hónapokig, akár évekig is eltarthat a kezelés. Ezzel teljesen tünetmentessé tehetjük az érintett bőrt, de a kezelés elhagyása, vagy rendszertelen alkalmazása esetén elmarad a várva-várt eredmény, nem lesz örömünk e remek készítményekben. Tudomásul kell venni azt is, hogy nincs csodaszer, ami hipp-hopp eltünteti a bőrproblémákat. Vannak életszakaszok, pl. serdülőkor, menopauza, amikor a bőr akkori sajátosságai, a hormonháztartás változásai okozzák a tüneteket, tehát akár évekig szükség lehet bizonyos fenntartó kezelésre. Szerencsére ehhez minden adott. Vagy mégsem? Kíváncsi vagyok, milyen újdonságon törik a fejüket a La Roche-Posay kutatói! Én személy szerint örülnék egy retinoid származékot tartalmazó finom krémnek, ami betölthetne egy régóta tátongó űrt. 

Addig is használjuk bátran a készítményeket, ha pedig elakadunk, kérjük bőrgyógyász segítségét, hogy bőrünk igazán szép és egészséges legyen!

Dr. Dlusztus Ágnes
bőrgyógyász

Kapcsolódó termékek

LA ROCHE-POSAY#Effaclar Duo (+) M Hármas korrekciós bőrápoló bőrhibák ellen 40 ml

LA ROCHE-POSAY
Effaclar Duo (+) M Hármas korrekciós bőrápoló bőrhibák ellen 40 ml

Ár: 6.708 Ft

LA ROCHE-POSAY#Effaclar Habzó arctisztító gél 400 ml

LA ROCHE-POSAY
Effaclar Habzó arctisztító gél 400 ml

Ár: 6.795 Ft

LA ROCHE-POSAY#Effaclar Mikro-hámlasztó, pórusösszehúzó tonik 200 ml

LA ROCHE-POSAY
Effaclar Mikro-hámlasztó, pórusösszehúzó tonik 200 ml

Ár: 6.010 Ft

LA ROCHE-POSAY#Effaclar MAT Faggyútermelést szabályozó krém mattító hatással 40 ml

LA ROCHE-POSAY
Effaclar MAT Faggyútermelést szabályozó krém mattító hatással 40 ml

Ár: 6.533 Ft

LA ROCHE-POSAY#Effaclar A.I. Célzott kezelés pattanásokra 15 ml

LA ROCHE-POSAY
Effaclar A.I. Célzott kezelés pattanásokra 15 ml

Ár: 5.488 Ft

Vichy
Bioderma
La Roche-Posay
Eucerin
Uriage
Babé
Cerave
Garnier
L'oreal Paris
NYX PMU
2024 © Ekozmetikum.hu Webáruház - Minden jog fenntartva
Készítette a: WebDeb - Ahol a weblapok születnek...