GARNIERFructis 3 az 1-ben frissítő hidratáló hajpakolás 400 ml
Ez a termék egyszerűen fantasztikus. Már mióta megérkezett tesztelem, próbáltam hajmosáskor, slick-back hajhoz is és mindenhogy hatásos volt, arról nem is beszélve hogy az illata valami elképesztően finom. A hajam ragyog tőle, nagyon puha lett és mindenképpen újra fogom venni ha elfogy. A baráti körömben is volt már aki megvette, mert nem hitték el hogy ennyire szép lett tőle a hajam, és egyébként amit még előnynek mondanék, hogy nem is zsírosodik be olyan könnyen a hajam mióta ezt használom. Nagyon hálás vagyok hogy tesztelhettem ezt a terméket és remélem még lesz részem tesztelésekben. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Az illata és a hatása is nagy kedvencem lett! Nagyon puhává és fényes de varázsolta a hajamat! Mindharom felhasználási módban kipróbáltam és tökéletesen tette a dolgát! Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
A tesztelés első napján már a termék illata nagyon megfogott. Igazi frissítő nyári illata volt a krémnek így már az elején megfogott. A tesztelés során mindhárom felhasználási lehetőségét kipróbáltam. Mindhárom felhasználási lehetőségnél hozta az ígért frissességet és remekül táplálta a hajvégeimet is. Legnagyobb meglepetésemre kevesebb hajolajat kellett használnom a hajvégeimre mióta használom, tehát a hajvéget táplálásában kiemelkedő a termék ! Számomra tökéletesen bevált ! Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Nagyon pozitív a véleményem a termékről összeségében. Ajánlom a terméket. Nagyon jó, nagy kiszerelés. Az illata kellemes, az állaga megfelelő. Könnyű eldolgozni a hajon. Nagyon jó a textúrája. A haj a használatot követően sokkal hidratáltabb. Frissítő érzés és nagyon kellemes. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
A hidratáló hajpakolás nagyon jó illatú. A mentol különösen friss és egzotikus benne. A fejbőrön minimálisan hűsítő érzés. Az a legjobb benne, hogy több féle módon lehet alkalmazni. Akár nedves, akár száraz hajon. Az illata és a hidratáló hatása tartós. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Az illata már az első pillanatban magával ragadott, isteni Nagyon szeretem az állagát, könnyen felvihető a hajra Amit észrevettem, hogy könnyebben ki lehet fésülni a hajunkat a használata után, mert persze kislányomnál is kipróbáltuk már Hűsítő és frissítő hatást biztosít, ami nagyon jól esett Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Nagyon frissítő benne a mentol, a kivi pedig ad egy plusz illatot hozzá. Puha lett utána a hajam, nagyon megszerettem ezt a terméket. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Az előnye az hogy hidratálja a hajat és tisztábbnak érezni tőle a mentolossága miatt viszont annyira mentolos a termék hogy fájdalmasan hatott rá. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Egyszerűen imádom az illatát és a hatását. Hajmosás után kb 30 percet hagytam a hajamon kimosás előtt és olyan szinten puhává tette a hajam mintha a szalonból jöttem volna ki. A tövére nem tettem mert ott picit zsírosabbá tette a hajam. Könnyed anyag, ellenállhatatlan érzés és hatás. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Szerintem ez a több funkciós termék nagyon szuper termék a piacon, kifejezetten tetszik hogy 3 funkciója is van. Én hajpakolásként vagy balzsamnak használtam. A kiwi és menthol illata nagyon jó. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
A Garnier Fructis Hair Food Kivi Menthol Hydra-Refreshing Mask egy frissítő hidratáló hajmaszk kivivel és mentollal. Tényleg azonnal frissíti a hajat anélkül, hogy megterhelné. Én balzsamként használtam. Az illata nagyon frissítő volt. Hajmosáskor a nedves hajon használva majd kiőblítve könnyeddé tette a hajamat. Viszont szárítás után nekem kicsit szárította a göndör hajamat. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Nekem nagyon szaraz és könnyen gubancolódó a hajam, ráadásul szőkitve is van és sokat futok úgyhogy igénybe van véve, és nagyon jót tett neki, kb egy mareknyit oszlattam szét és hagytam állni, majd jól leöblitettem majd megmostam és érzékelhetően puhább és fényesebb lett de ami a legjobb, hogy sokkal könnyebben tudtam kifésülni. Egészen biztos hogy újra fogom venni Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Maga a termék jó! Használata egyszerű és több funkciós! A fejbőrt tényleg hűsíti ami a nagy melegben jó, de lehet más időszakban ez nem kellemes! Az illatát nem tartja meg! Próbáltam balzsamként és hajpakolásként is! Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Nagyon vártam a terméket, brutálisam jó az illata és az állaga is! Én hajbalzsamként használtam, a prőd, szálló hajam puhább lett tőle, bár picit gyorsabban zsírosodik mióta használom Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Nagyon pozitív a tapasztalatom a termékkel, már az első használat után érezhető volt a hatékonysága. A hajvég selymes, puha, erőteljes, az illata pedig magával ragadó. Könnyű volt az állaga és a felvitele, könnyen beszívódott. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Nagyon kellemes , intenzív illat. Puha lesz utána a haj és könnyen kezelhető. Nagyon tetszik, hogy 3 terméket kapunk 1-ben. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Nekem szőkített a hajam, van hogy néha száraznak érzem és élettelennek, de miután elkezdtem használni ezt a hajmaszkot nagyon könnyed, selymes és könnyen kezelhető lett a hajam. Az illata brutál jó, még 2 nap után is érzem. Egyszerűen imádom!!!! Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
A termék rendkívül jó munkát végzett a száraz és töredezett hajvégeimen. Abszolút elégedett voltam vele csak az illata volt túlságosan tömény Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Nagyon szeretem a garnier eféle hajpakolásait, a hullámos hajamat nagyon, puhává és ápolttá teszi. Én ezeket a pakolásait, a nem kiöblítendő módon szoktam használni, szóval ezt is így teszteltem. A terméknek nagyon kellemes gyümölcsös illata van, a hajon is. Ebben a pakolásban sem kellett csalódjak, nagyon szerette/szereti a hajam, biztos hogy újra veszem. Nagyon egészséges kinézete volt a hajamnak, miután ezt a terméket használtam. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Elsőnek nagyon mentás illata volt utána kb 1 órát rajta hagytam le mostam és meg száritottam és elképesztő volt a hajam fényes és sima egyből megtetszett ez a termék és köszönöm,hogy tesztelhettem. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Eszméletlenül jó illata van és a mentol annyira intenzív h rendesen kezdtem fázni 3 perc után, nagyon jó termék egészen biztos, hogy újra fogom venni. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Nagyon szuper termék. Meglepődtem amikor a száraz hajvégeimre kentem fel, hogy nem hagy ragacsos réteget, tehát mintha egy sprayt fújtam fel volna teljesen olyan érzés volt. Pakolásként és balzsamként is tökéletesen működik, megfelelően hidratál. Az illata ezen felül csodálatos. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Drogériás termékhez képest a három az egyben funkció miatt egy jó ár-értékű termék, amit mindenki megengedhet magának, viszont a nem drogériás termékek minőségéhez nem ér fel. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
A hajápolás fontos rész a hajmosásomnak, ez a kiwis mentolos termék pedig igazán kiválóan tette a dolgát. Finom illata van, szuper balzsamként és pakolásként is. Tartós, könnyű kifésülni a hajat és sokáig érezni az illatát is. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Nagyon jó kis termék, szuper az illata friss. Szép fényes és könnyen kezelhető lesz a haj. Szuper hogy 3 féleképpen is alkalmazható. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Kérjük, értékeld a terméket!

Értékelésed hamarosan megjelenik.
Kizárólag a termékkel kapcsolatos vélemények kerülnek ki.
Köszönjük az értékelést!
Garnier Fructis 3 az 1-ben frissítő hidratáló hajpakolás kivivel és mentollal. Akár azonnal felfrissítheti a hajat anélkül, hogy elnehezítené azt.
Eredmény: akár 3 napig tartó friss hidratálás. Célzottan hat a zsíros hajtövekre és a száraz hajra, minden hajtípusra alkalmas. Használat után a haj akár mélyen hidratáltabbá és felfrissültebbé válhat. Vegán összetétel 97% természetes összetevővel
Használata:
Hajmaszk 3 féle használati lehetőséggel:
1: Balzsamként: nedves hajra vidd fel, majd öblítsd ki.
2: Hajpakolásként: nedves hajra vidd fel, hagyd hatni 3 percig, majd alaposan öblítsd ki.
3. Nem kiöblítendő ápolóként: a nedves vagy száraz haj hosszára és végeire vigyél fel egy kis adagot. Ne öblítsd ki.
Gyártó neve: GARNIER
Gyártó postai címe: 14, rue Royale 75008 Paris France
Elektronikus cím: info@loreal.hu