LA ROCHE-POSAYHYALU B5 Szérum 30 ml

Tele csillagÜres csillagÜres csillagÜres csillagÜres csillag
Petra

Teljesen meglepődtem, hogy előttem csak pozitív hozzászólások vannak, miközben én nagyon csalódott vagyok a termékkel! :( Pedig használok más La Roche-Posay termékeket is, azokat pedig kifejezetten szeretem, úgyhogy nem értem, mi történt ezzel a szérummal!? Az első negatív észrevételem az volt, hogy rettenetesen ragacsos maradt tőle a bőröm! Ha egy hajszál arra tévedt, az rögtön bele ragadt, de nem csak a szérum megszáradásáig, hanem kb. egész nap! Aztán fénylett szintén egész nap a szemem alatt, mintha sírtam volna! A pipettás- görgős felvitel sem egyszerű, mert orrán-száján folyik belőle, nem tudsz csak épp egy kicsit felkenni. Nem mellesleg én cseppnyi változást nem láttam, ami a szarkalábaimat illeti... lehet, hogy kell 1-2 hét az igazi hatásig, de pl. egy Vichy szemránckrém azonnal látható, hogy kisimít, úgyhogy már bánom, hogy nem azt rendeltem... csak úgy voltam vele, hogy sok pozitívat olvastam ennek a szérumnak a leírásában, illetve a hozzászólásokban is, ezért adtam neki egy esélyt... Hát pénzkidobás volt! :(

Nagyon sajnáljuk, hogy csalódást okozott, de a következő tippeket érdemes lenne kipróbálni:
1. nedves (vagy akár vizes) arcbőrre vigye fel a szérumot.
2. esetleg kevesebbet használjon belőle – el kell találni a megfelelő mennyiséget.
3. utána felvihet rá még hidratálókrémet, ha úgy komfortosabb érzés az arcbőrének.
4. a szeme környékére ne kenje – bár a hialuronsav a víz megkötésével felduzzasztja és így simítja a legfelső bőrréteget, ennek a szérumnak nem igazán feladata a szárazabb és érzékenyebb szem körüli bőr kisimítása, oda nyugodtan vigye fel továbbra is a kedvenc szem-krémét, ez a kétfajta készítmény kifejezetten jól kiegészíti egymást.
Reméljük, így már beválik a szérum!

Tele csillagTele csillagTele csillagTele csillagTele csillag
virageszterr

Praktikus, feltölt, energizál, simítja a bőrt!

Zsófi

Csodaszérum, csak ajánlani tudom. :)

Dóri

Trnd projekt során teszteltem, nagyon szeretem.
Jól hidratál, rugalmassá teszi a bőröm.

Kiss Orsi

Nagyon kis könnyed és nem nehéz szérum. Két hét használat után szemmel láthatóan szebb az arcom

Vivien

Nagyon könnyű állagú, praktikus kiszerelésű. Egyből simábbnak, teltebbnek éreztem a bőröm használata után.

Garaba Fanni

A szérum első használata után már sokkal hidratáltabb lett reggelre a bőröm, picit több idő mire a bőr teljesen beszívja addig ragacsos érzete van de megéri. A kisebb pórusaimat nagyon jól feltöltötte és sokkal puhább lett a bőröm tőle.

Zsebi

Sokkal teltebb, üdébb, élettel telibb lett a bőröm két hét használat után! Zseniális termék ????

Csilla90

Pillanatok alatt üde és friss érzést kölcsönöz az arcomnak. Imádom az illatát, az állagát.

bdomi

Szuper termék! Szinte azonnal feltölti a kisebb ráncokat, egységesíti a bőrt. :)

hlms_nkltt

Csoda ez a szérum! Imádom az illatát, és az állagát :) könnyen felszívódik, a bőröm pedig hálás érte, hogy ezt a terméket használom! Mindenkinek csak ajánlani tudom! :)

Tele csillagTele csillagTele csillagTele csillagÜres csillag
Réka

Nagyon jól hidratál a termék, a kiszerelés is nagyon praktikus. Használat után kissé ragacsos érzést hagy maga után ezért jobban szeretem csupán az éjszakai használtát, de úgyis bevált.

Tele csillagTele csillagTele csillagÜres csillagÜres csillag
Katrina88

Érdekes módon a HyaluB5 ampullához képest ez a szérum nem vett le a lábamról; konkurens márka hasonló szérumjához képest nem nyújtott semmilyen pluszt. Az adagolása nagyon praktikus, önmagában használva nem tapasztaltam kiemelkedő különbséget bőrképen a használata nélküli állapothoz képest. Állagra nem rossz, nem túl vizes. Könnyen beszívódik. Vegyes bőrtípuson használva egy hasznos alapot biztosít nappali krém alá, komolyabb ráncokkal (pl.glibella) nem boldogult.

ddominika

Számomra ez a szérum nem jött be. Nagyon ragacsos érzést hagy maga után a bőrön, kissé kellemetlen az illata. Továbbá, a bőrömön sem okozott észrevehető változást.

ppetra

Kipróbáltam a terméket, nagyon elégedett vagyok, szuper az állaga, a bőröm nagyon hálás érte. :)

Diakyra

Szerintem ez egy nagyon szuper termék!
Elégedett vagyok vele, puha, hidratalt lett a borom, nem ragad és gyorsan beszívódik. Az illata nagyon kellemes, az összetevői sem rosszak. Nem tudok rá rosszat mondani.

Zsanett F

Szuper energetizáló, géles állagú bőrhidratáló termék. Nagyon kellemes az állaga, negfelelő mennyiséget hamar beissza a bőr és ápolja dzépen azt. Túl sok belőle viszont pereghet később a rásminkeléskor

Fruzsina K

Szerencsére túl sok bőrproblémával nem kell megküzdenem, de a kombinált bőröm dehidratált. Kipróbáltam a Hyalu B5 szérumot és emellett hogy szuper az állaga, nagyon jó érzést kölcsönös már rögtön a használat után.

Gergulics Viki

Első használat után már láttam változást az arcomon. A termék trio családból a kedvenc ????

Simon Barbara

Üde, telt, rugalmas bőrkép már néhány használat után. Ragacsos réteget hagy a bőrön és számomra túl parfümös.

Kun Adrienn

Legjobb szérum amit valaha használtam, nagyon kellemes érzetet hagy egész napra.

Jago

Ez a szérum, az egyik leglátványosabb hatású, amit eddig próbáltam. Finom az illata, könnyen eloszlik, hamar beszívódik, szép egységet ad a bőrnek. Feltölt, energiát ad, egyszóval szuper!

Kiss Bernadett

Vizes bőrre vittem fel hogy jobban beszívódjon, nagyon jó az állaga és kellemes puha lett a bőröm tőle. Komolyan csak ajánlani tudom.

Lilla

Nagyon jó a termék

Knapp Ágnes

Szuper termék! Nem ragad, a pipettával könnyű és higiénikus a felvitele, simítja és feszesíti a bőrt, ami szinte azonnal látható. Csak ajánlani tudom!

Kitti

Használata során a bőröm szinte feltöltődött. Nagyon jól hidratál.

Nikolett93

Tokeletesen mukodik az, amit leirnak rola! Hidratal, gyorsan beszivodik, nem fenyesedik at, nem irrital, de cserebe isteni az illata!

Fanni

Kozmetikusként a megelőzésben hiszek. Hű társam lesz.

Vitalpetra

Hatásos termék

Breuer Friderika

Kellemes gyengéd illata van. Gyorsan beszívódik és gyönyörű ragyogó bőr a végeredmény.Szívből ajánlom mindenkinek.

Noémi P.

Tökéletes termék. Számomra nagyon bevált. Extra száraz bőröm van, de csodát művel vele nap mint nap ez a termék

Dórika

Nagyon szuper termék, azért adok csak 4 csillagot, mert nekem a felvitel után ragacsos érzetet ad, de ezen kívül minden rendben van vele :)

Vanessza

Néhány használat után sokkal egyenletesebb lett a bőröm, nem kelt zsíros hatást, frissnek és üdének érződik az arcbőröm. Csak ajánlani tudom!

brigittaaa4

Szerintem ez egy szuper jó termék. A bőrömet sokkal feszesebbnek, puhábbnak érzem tőle. Számomra az egyetlen negatívum az erős illata, de ez a hatását nem befolyásolja szerencsére.

Meli1989

Felüdülés a bőrömnek, napi rendszerességgel használva, kombinálva a többi termékkel csodás tesz a bőrrel. Minimális illata van, de nem gondolnám zavarònak, gyorsan beszivodik a bőrbe.

Kármán Ágnes

Lassan harmadik hete, hogy használom ezt a szérumot és imádom! A pipetta segítségével könnyedén el lehet oszlatni a szérumot az arcbőrünkön, elég belőle keveset használni. Én legelső használatkor véletlen többet vittem fel az arcomra és utána egy picit fényes volt tőle a bőröm. Majd a következő alkalommal kevesebbet használtam és tökéletes volt. Viszonylag hamar beszívódik, utána lehet sminkelni rá. Nekem tökéletesen simává, puhává és egyenletessé varázsolta az arcomat, így számomra felesleges p

Kollár-Erős Réka

Az ampullák mellett a második kedvenc!
Szuperül feszesít, látványosan csodát művel a bőrömmel. Az illata kellemes, az állaga szuper, nem hagy ragacsos érzetet. Összességében, mindenben 5-ös :)

Sajtos Fruzsina

Imádom! A bőrömmel csodát tesz. Sima, puha lesz tőle, pattanásaim sincsenek mióta használom. Nálam ez a MUSTHAVE termék!

Horváth-Balogh Adrienn

Alapvetően elégedett vagyok vele, de ez az erős illat, ami rögtön megcsapja az orromat, nem szimpatikus. Nekem teszi a dolgát, nem allergizál, és nem bántja a parfüm sem az arcomat. Szépen feltölt, egységes alapot ad. Pluszként könyvelem el a kicsi üvegcsét, nekek a "nagy" üvegek sosem fogynak el lejárati idő előtt

molza

A Hyalu B5 szérumot az ampullákkal együtt használom és maximálisan meg vagyok velük elégedve. Egyetlen termékkel sem értem el ilyen eredményt korábban. Az arcbőröm szinte azonnal üde és friss tőle, az apróbb ráncaim eltűnnek a használatát követően és a bőröm feltöltődik, hidratált, ápolt lesz. Szeretek tükörbe nézni a használata után mert egyszerűen csodát művel az arcommal. Bátran ajánlom mindenkinek ráncok és kissé fakó, rugalmatlan bőr kezelésére.

Ez a termék fantasztikus, hihetetlen mennyire szép sima, feszes lett tőle a bőröm és az illata is nagyon kellemes!!

Horváth Nikolett

Úgy érzem, hogy lényegesen jobban hidratálja a bőrömet, mint a többi hasonló termék.  Egy egész hétvégét töltöttem biciklizéssel, és a szél teljesen tönkre tette a bőröm, de aztán jött a megmentő. <3

Petruss

Nagyon jó illata van. Könnyen beszívódik. Sokat segített a vízhiányos bőrömnek.

Nagyon jó illata van. Könnyen beszívódik. Sokat segi

LauraH

Nem ragad, gyorsan felvihető, feltölti a bőrt. Szuper termék, örülök, hogy kipróbáltam, gyorsan beépült a mindennapi rutinba.

lrakvcs

Nagyon gyorsan beszívódik, nem hagy ragacsos érzetet, az ampullákkal együtt használva adta ki leginkább a hatását! Szeretem ezt a kiszerelést, sokáig elég, könnyű vele bánni!

BekefiBettina

Az ampullával kiegészítve és önmagában is remek termék. Puha, feltöltött arcbőr az eredmény. Egyedül nekem picit az zavaró, hogy kissé ragacsos érzetet ad.

Chrenkó Viktória

Nem olyan rossz ez. Kicsit várni kell amíg teljesen beszívódik, de utána mehet rá az arckrém és a smink is. Nálam nem okozott irritációt. Kedvelem a szérumokat, a pipettás adagolóért plusz pont. Finom ráncokat enyhíti, komolyabb ráncokkal nem sok mindent csinál. Néhány napos használatot követően az arcbőr sokkal rugalmasabb és puhább. Összképe a bőrnek egészségesebb és kisimultabb hatást kelt. Az alkohol és parfüm összetevőnek nem örülök, azokat kihagyhatták volna, bár elismerem jó illata van a

K_8_

Jó termék, finom az illata és nagyon jól mutat ez a kék szín, különleges megjelenést ad a terméknek. Nekem kicsit túl ragacsos az állaga, de éjszaka használom lefekvés előtt, így reggelre elmúlik. A két szemöldököm közt középen van egy ránc, amit régóta próbálok eltűntetni és ez a szérum most segített rajta!

MnéZsófi

Egy-két csepp is tökéletesen elég, nem olajos, gyorsan felszívódik. Az eredménnyel is elégedett vagyok, telt bőr, kellemes illat.

Károly Anna

Egyszerűen tökéletes, már 24 óra elteltével látszódik a változás.

SS24

Az ampullával nagyon jól kiegészítik egymást, viszont nekem nagyon ragacsos az állaga.

Dalma

Picit ragadós érzést kelt,ezen kîvül csodálatosan puha lesz a bőröm és nem húzódik.

Bettina

Könnyed formula, amely az ampullával kiegészítve nyerő párost alkot! Csak ajanlani tudom!

Szabó Viktória

Az illatába azonnal beleszerettem. Az állaga, felszívódása egyszerűen tökéletes. Nagyon jól hidratál. Pihe-puha reggelre a bőröm tőle. Számomra tökéletes termék, csak ajánlani tudom!

EszesV

Az ampullával tökéletesen kiegészítik egymást. Számomra a ragacsossága nem okoz problémát, ugyanis a fényvédővel az oldalán tökéletesen terül rajta az alapozó. Az egyedüli hibája az illatanyag...azonban szerencsére nem csípi a szememet, és a bőrömet sem irritálja.
Gyönyörűen kiegyenlíti az arcbőrömet, öröm tükörbe nézni a felkenése után.

Hermanbia

Nagyon szeretem a szérum állagát és az illatát. A bőröm igazán hálás érte, azonnal beissza és sokkal üdébb, puhább tőle a bőröm. Az igazán WOW élmény számomra általában a másnap reggel, amikor a tükörbe nézve azt látom, hogy makulátlan az arcképem, mintha 10 órát aludtam volna! Szerintem csoda!

bernadett0822

Örülök, hogy kipróbálhattam. Meg vagyok vele elégedve.

Eszter

Nagyon szuper ez a pipettás megoldás, felfrissül tőle az arcom, könnyen szívódik.

kernbia

Nagyon megszerettem a terméket. Számomra nem volt zavaró az illata. Egy kicsit sűrűbb a krém állaga de az adagolójával teljesen jól fel lehet vinni a bőrre. Reggel sminkelés előtt kicsit várni kell míg a krém beszívódik, de utána teljesen jól eloszlik az alapozóval. Nekem egész nap hidratálta a bőröm és már az első használat után rugalmas és feszes volt az arcom. Nagyon szeretem!

Rumbi

A szérum nagyon finom, visszafogott illattal rendelkezik, kevés kell belőle, azonnal beszívta a bőröm. Ápolt, hidratált érzést ad, teltebbnek tűnt a bőröm használata után. A szemem körüli apró ráncokat simábbá tette. Érdekesen ragacsos érzete van felvitel után, de beszívja a bőr ill. rá lehet krémezni és ez teljesen megszűnik.

tfaannii

A kiszerelés szuper és hatása egyértelműen pozitív. Puhábbá tette a bőröm, de picit ragadós érzésű.

Andrea

Könnyen használható a pipetta miatt, nagyon szeretem mert valóban hidratál és üdeséget ad!
Nem lesz ragacsos érzetem utána, kellemes az illata :)

Andre

Valóban hidratáló és könnyen kezelhető a pipetta miatt. Nagyon szeretem használni kellemes érzetet ad és üdeséget. :)

Kinga2323

A Hyalu B5 szérumot én nagyon megszerettem, szuperül hidratál és nagyon kellemes érzésű utána a bőröm!Egyedüli hátránya a benne található parfüm,de nem okozott semmiféle irritációt.Szóval nálam 5*-os

Farkas Anita

Ez egy csodaszer!!! Néhány alkalom után puha, energikus, hatóanyagokkal feltöltött lett az arcőröm. A szérum illata isteni, letisztult, egyszerű illat. Biztosan újra veszem, ha elfogy!!!!

Mikulás Viki

szépen feltölti az arcot, ragyogóvá teszi, viszont a parfüm miatt -1 csillag

Manuela

Már első használat után is olyan üde érzetet ad, hidratál. 4 csillag, mert nem parfümmentes.

Viki

Egyik nagy kedvenc ????

Gyorsan beszívódik, nem tapad. Alkohol és parfümmentes, feltölti az arcbőrt, remek termék. :)

F.Anita86

Volt alkalmam tesztelni a La Roche-Posay Hylu B5 szérumot, és nagyon jól beváltotta a hozzá fűzött reményeimet. Már néhány alkalom után pihe puhává varázsolta a bőrömet, és sokkal energikusabb és élettel telibbé tette. Biztosan venni fogok még ilyen szérumot, ha elfogy!

Nóra

Hátránya, hogy kissé ragacsos, erős illata van, viszont ezeken kívül nagyon jó kis szérum, feltölti a bőrt, hidratál. Az ampullákkal együtt használva pedig nagyon szép bőrt eredményez. Olyan embereknek ajánlom, akiket nem zavar az erős illat.

jurkinyaeszti

Könnyű az állaga, gyorsan beszívódik, reggelre kiválóan hidratál. Csak könnyed nappali sminket használok rá, abszolút elégnek gondolom. Már egy hét használat után látom, hogy mennyit javított a bőröm minőségén. Nagyon boldog vagyok, próbáljátok ki Ti is!

Dorina Gál

Jött a tavasz az arcom pedig ragyog! Ajánlom mindenkinek!

HVivien

Elégedett vagyok vele. Finom az illata! Jó állagú, hamar beszívódik. Hatása egyből látszik!

Finom az illata, hatása egyből észrevehető, hamar beszívódik!Ajánlom!

Katabkf

Abszolút kedvenc arcápoló. Már az első pár nap használat után látható az eredmény, Az arcom üdébb, és feltöltődött.

Nika94

Tetszik a termék, jó az illata és már az első használat után érezni a változást a bőrömön

Dobos Dóra

A Hyalu B5 ampullával együtt használva szuperül hidratálja és tölti fel a bőrt! Az állaga számomra kicsit ragacsos. Az első használatakor többett tettem az arcomra, mint amennyit az elbírt volna, és nem is vártam elegendő időt, hogy a bőröm betudja szívni, ezért elsőre nem nyerte el igazán a tetszésem, de miután kitapasztaltam, hogy mekkora adagra is van szüksége belőle a bőrömnek és hogy mennyit kell várnom a teljes beszívódásig, onnantól kezdve szoros barátságot kötöttünk!

Haklik-Markó Fruzsina

Ampullával együtt használtam, 1 hét után tényleg láthatóan üdébb, frissebb a bőröm. Nekem bevált a termékcsalád. A pipettának köszönhetően nagyon könnyen lehet adagolni. Jó állag, natúr, kellemes illat.

Doramesdo

A csodas illatot muszaj megemlitenem, jo erzes volt ezt erezni mikozben az arcborom apoltam a szerummal. Szeretem hasznalni reggel es este is, mert erzem, hogy tele lesz eleterovel a borom. Sokkal udebb, puhabb lett az arcborom, amiota hasznalom. Erzem, hogy kevesbe hajlamos a szaradasra meg ezekben a szeles napokban is.

Blara

Én már egy hete használom mindegy egyes nap a szérumot, reggel és este is. Borzasztóan száraz és érzékeny bőröm van. Eddig szinte minden szerre erősen kipirosodtam és kipattogtam. A La Roche-Posay esetén semmi ilyet nem tapasztaltam. Nem éreztem semmit, nem csíp. Az illata nagyon finom és lágy, egyáltalán nem tolakodó. Az arcom egyből kisimult, rugalmasabb lett, egész nap érezni lehetett. Bátran merem ajánlani bárkinek, aki bőr problémákkal is küzd.

Neufeld Viktória Fanni

Jó állag, felszívódás, szuper hatás

endosis1

Az ampullával együtt használom. A dehidratált bőrömmel csodát tett! Feltöltti teljesen az arcom, üdébb frissebb megjelenést biztosít. A szemkörnyékén lévő ráncaim szinte teljesen eltűntek!

Keresztes Viktória

Azonnali energia a bőrnek. Használata után a húzódó, fakó, fárdt arcbőr teljesen feltöltődik. Nagyon kellemes és puha érzést hagy maga után.

Szancsi

Kellemes, nagyon jól hidratál. Nekem kissé ragacsos érzetet hagy maga után, de ezt leszámítva kellemes meglepetés

Szép feszes bőrt eredményez, elég hamar látszik a hatása is.

Laura97

Gyorsan beszívódik, kellemes illat. Feszes, hidratált érzetet kelt.

Kása Dominika

Esténként használtam a terméket, és reggel is érezhetően simább és puhább volt a bőröm. Nem éreztem száraznak. Jól adagolható gyorsan felszívódik nem hagy maga után kellemetlen ragacsos érzetet.

Ádám-Lakatos Brigitta

Nagyon imádom! Már az első használat után éreztem a változást a bőrömön, ahogy a HYALU B5 Ampullábák is! Feszesebbnek éreztem az arcom! Hidratáltnak és kipihentnek, üdébbnek éreztem! Nagyon hamar beszívódik és nagyon jó az illata! Biztos vagyok benne, hogy a továbbiakban is szerepet játszik a mindennapjaimban!

Napi használatban van

Minden nap használom, reggel és este (többnyire az ampullák után. Nagyon szép sima a bőröm, mióta használom és halványodott a homokomon lévő ránc is :)

Lilko0212

Használat után a bőröm kisimul, gyönyörű lesz. A termék illata számomra az elején furcsa volt, de gyorsan hozzászoktam. Érdekes a textúrája, felkenés után egy kicsit ragad, de idővel eltűnik. Ránctalanító hatásáról nem tudok beszámolni (21 éves vagyok), megelőzésként használom.

Silver

Picit ragadós érzés a használata, ezért nekem estére vált be. Reggelre teltebb, puhább bőrt eredményez. A rutinom része marad.

Jenn93

Picit ragacsos érzetet hagy maga után de hamar felszívódik! Segít a bőr állagának a javításában és puha érintést biztosít ! Üde érzést hagy maga után! Hozza amit ígér és az illatanyagok ellenére semmi irritációt nem okoz még az én érzékeny bőrömnek sem :)

Kicsit lassan szívódik be, de esetére tökéletes. Reggelre puha és hidratált bőrt eredményez.

bius._

Nagyon tetszik ez a szérum, könnyed textúrája van, hamar felszívódik és nagyon jó érzetű a bőröm mióta használom. Határozottan finomabbak lettek az apróbb ráncok, feszesebbnek érzem az arcbőröm. Nekem fontos a termék illata is, amit használok, és ez kifejezetten tetszik. Ajánlom a terméket!

Mészárosné Kitti

Szuper hidratálo, nem ragacsos. Tökéletes smink alá is

Koták Letícia

Hidratál, a száraz arcbőröm sokkal jobb állagú mióta beiktattam a mindennapjaimba!

Anna

Könnyen felszívódik, azonnal látható a változás- ez nyilván csak ideiglenes, de reggelente az arckrém és naptej alá csak ajánlani tudom.

Horváth Annamária

Ettől egy picit ragadós egy ideig a bőröm, de ha teljesen beszivta szép lesz utána.

Kérjük, értékeld a terméket!

15% kedvezmény
Ajándékkal
HYALU B5 Szérum 30 ml Ingyenes bőrelemzés Kipróbálom

LA ROCHE-POSAYHYALU B5 Szérum 30 ml

Elérhető kiszerelések:
30 ml 17.424 Ft 50 ml 18.990 Ft

icon_pipa

Értékelésed hamarosan megjelenik.
Kizárólag a termékkel kapcsolatos vélemények kerülnek ki.

Köszönjük az értékelést!

Kiszerelés: 30 mlGyártó: La Roche-PosayEgységár: 581 Ft/ml
Raktáron Szállítás 1-2 munkanapon belül Ingyenes szállítás 20.000 Ft feletti csomagértéknél
20.499 Ft
Online ár: 17.424 Ft (13.720 Ft + 27% ÁFA)
Mennyiség: db
Hiánycikk, ezért nem tehető a kosárba, hamarosan újra elérhető lesz!
Akció indulása előtti 30 nap legalacsonyabb ára: 15.374 Ft
Termékleírás
Betegtájékoztató

Ránctalanító koncentrátum energetizáló és bőrfelszín-feltöltő hatással.

Indikáció:
Kisebb és nagyobb ráncok, teltség- és rugalmasságvesztés, fáradtnak látszó bőr.
Innováció:
Különleges, bőrbarát, energetizáló formula, amely kétféle tiszta hialuronsavat tartalmaz, valamint B5-vitamint és tiszta madecassoside-ot a bőr telt megjelenésének elősegítéséért, nedvességtartalmának feltöltése általi egységesítéséért.
Termékhatékonyság:
A bőr azonnal rugalmasabb és üdébb lehet. A kisebb és nagyobb ráncok csökkenni tűnnek. Az arcbőr mintha feltöltődne.
Textúra és felvitel:
Friss, bőrfelszín-feltöltő, hidratáló víz-gél. Használja reggel és este az arcra és nyakra. Minden bőrtípusra. Ellenőrzött nikkeltartalom.
Összetevők:
- Hialuronsav duó: A bőrgyógyászok által, esztétikai beavatkozások során, a nők ráncokkal és teltségvesztéssel kapcsolatos gondjaira használt hialuronsav az etalon öregedésgátló molekula. A La Roche-Posay fragmentált és magas molekulasúlyú hialuronsavat használ a bőrfelszín és a bőr mélyének feltöltéséért.
- B5-Vitamin: Bőrnyugtató és regeneráló hatásáról ismert. Serkenti a bőr regenerálását és ellenállását.
- Madecassoside: A Centella Asiatica növény figyelemre méltó kivonata a madecassoside a bőr feszesítése révén segít belülről felölteni a ráncokat. Ez a bőrnyugtató összetevő segít fokozni a B5-vitamin regeneráló és a hialuronsav bőrfelszín-feltöltő hatását.

Vichy
Bioderma
La Roche-Posay
Eucerin
Uriage
Babé
Cerave
Garnier
L'oreal Paris
NYX PMU
2024 © Ekozmetikum.hu Webáruház - Minden jog fenntartva
Készítette a: WebDeb - Ahol a weblapok születnek...