L'ORÉAL PARISElseve Dream Long 8 second Wonder Water (200 ml)
Nagyon egyszerű a használata. Kellemes illata van, nem kell belőle sok. Ha elhagyom a balzsamot, akkor is remek hatása van a hajamra. Minden egyes hajmosás során használom, úgy érzem, hogy enélkül már nem lenne ugyanolyan a hajmosás. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Közvetlenül a termék használata után még vizesen rendkívül selymessé teszi a hajam, viszont szárítást követően ez az érzet majdnem teljesen elmúlik. A vékony szálú hajamat nem nehezítette el. Illata meglehetősen erőteljes, több napig is érződik a hajon. A csomagolás nagyban könnyíti a használatát. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Gyenge, töredezésre hajlamos hajam van, viszont nem szeretek balzsamokkal a hajamon hosszú percekig várakozni a kádban. Ez a termék pont nekem lett kitalálva, tényleg pár másodperc alatt már ki is fejti a hatását. Amikor felviszem, kissé felmelegíti a hajat. Hátránya hogy nagyon híg, folyós és emiatt kissé nehezebb adagolni. A hajam használat után puha, könnyen fésülhető lesz. Illata nagyon finom :) Újravevős! Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
A használata picit nehézkes, ugyanis nehéz adagolni. Viszont a hatása érezhető. A haj kifésülése egyszerűbb, hajbalzsam használatával együtt nagyon szuper termék. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
A kedvencem. A hajam egyszerűen imádja, issza magába. És én imádom a végeredményt. Könnyedén felvihető illetve használható. Talán ami segítene ha lenne rajta egy kis mérce ami mutatja az adagot rajta, hogy mennyit használok el. A hajam nagyon puha lett tőle. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Nagyon kellemes illat. Könnyen használható és nagyon hatásos. Könnyen fésülhetővé vált tőle a hajam és kellemes tapintásúvá, puhává. Nem zsírosodott tőle hamarabb a hajam. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
A hajápolási rutinom részét képezi nagyon régóta ez a termék. Megvagyok elégedve a hatásával, könnyen használható és valóban puhább lesz tőle a hajam. Folyamatosan újra vásárlóm egy ideje, így örülök, hogy tesztelhettem. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Lehet hosszú, lehet rövid a hajad, ez mindenkinek egy tökéletes választás. Az alkalmazása egy kicsit bonyolultnak tűnhet, de szerencsére semmi ilyenről nincs szó. Az állaga könnyed, nagyon gyorsan beszívódik. Az illata nagyon kellemes, teljesen felfrissül tőle a haj. Amióta használom a fésülés álommá vált, nincsenek kibontásra váró gubancok, nincs hajtépés, nincs szenvedés. Nem csak a könnyed kifésülhetőség nyerte el a tetszésemet, hanem az is, hogy a hajam puhább, hidratáltabb és rugalmasabb is lett tőle. A vékony, könnyedén gubancolódó hajam számára ez a termék egy megváltás. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Használatával a hajam puhább, fényesebb és selymesebbé vált. Könnyebb kifésülhetőséget biztosít, kevésbé gubancolódott össze a hajam. Összességében légiesebbé, lazábbá vált a frizurám. Az illata kicsit fullasztó, a fejbőrre való felvitelét, illetve érzékeny bőrűeknek nem ajánlanám. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Első sorban meg szeretném köszönni a lehetőséget egy ilyen remek termék tesztelésének a kiválasztotja lettem, ugyan is nyáron még fontosabb a hajunk ápolása. Első hazsnállat alkalmávl meglepő volt hogy a hajjal érintkezve el kezd melegedni. Viszont valóban azonnal hat!! Csodálatos termék. Azonnal könnyen kifésülhetővé tette a hajam és nagyon puhává. Az illata pedig szintén nagyon jó. Nagyon egyszerű a használata viszont kicsit pazarlós. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Érezhetően puhább és fényesebb lett a hajam tőle. Könnyen fésülhető. Pár másodpercig melegség érezhető használat közben. Ha gyors megoldás kell mindenképpen hasznos termék Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
A megjelenése óta nagy kedvenc termék, már a tesztelés előtt is megtalálható volt a fürdőszobámba. Ami számomra talán egy kicsit negatívum hogy az oldalán nincsen bejelölve mennyit kell egy alkalommal használni, illetve az üveg sötétebb színe nehézzé teszi hogy lássa az ember mennyit használt. Viszont a hatása nagyon jó sokkal puhább a hajam és nem lesz tőle gyorsabban zsíros a hajam. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Nagyon durván puhává, könnyen kifésülhetővé tette a hajam, az illata tartós, a használata könnyű volt. Majdnem el is fogyott az összes belőle. Nagyon megkedveltem, biztosan újra szeretném majd venni. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Gyönyörű színű csomagolás . Szép forma , könnyű kézben tartása . Nagyon könnyű használat , isteni illatal . A tesztelés során tényleg észre lehetett venni ,hogy mikor használtam és mikor kellett sietni így elfelejtettem a fejemre vinni . Valóban észrevehetően nehezebb volt kifésülni a hajamat nélküle . A hajmosás részévé vált az isteni illata miatt illetve a könnyű fésülhetőség miatt és selymesebb is lett tőle a hajam . Mindenkinek ajánlom , próbálja ki . Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Ez a termék egy csoda. Már az első használat után, kivasalt hajamra kaptam több dícséretet is. Heti egyszer szoktam használni a pakolás helyett. A rutinom része a termékcsalád balzsama, hővédő olaja és a pakolás is. Ezek a termékek együtt hosszú tavon is megóvták a hajam a folyamatos hőtől, és mindig puha, fényes a hajam. Csak ajánlani tudom.
Nem használtam még hasonló terméket, de minden várakozásomat felülmúlta . Csak ajánlani tudom. Amióta használom kevesebbet kell hajat mosnom es sokkal egészségesebb a hajam.
Dupla samponozás után, a hajpakolás/balzsam előtt használtam. Ugyan érdemi különbséget nem csinált nekem (ami hajszál egyszer eltörik az bizony úgy is marad), de ha valaki vasalja vagy beszárítja a haját, valóban látható különbség a fényt illetően. A kifésülésnél én nem éreztem nagy különbséget. Nem feltétlen egy olyan termék, ami nélkül nem tudnék élni, de izgalmas, új darab a polcon. A csomagolás nem a legjobb, a kis kupak könnyen elvesztődhet.
Kiváló! Pillanatok alatt selymes puha hajat varázsolt. Az illatát napokkal később is éreztem, mintha hajparfümöt használtam volna. Csak ajánlani tudom főképp azoknak, akiknek gyerkőc mellett villámgyorsan kell letudnia a hajápolást.
Általában elég nehezen fésülöm ki a hajam hajmosás után, de ez a termék valami csoda. Használata után nagyon puha lesz a hajam és sokkal könnyebben ki tudom fésülni, nagyon elégedett vagyok.
Megmondom őszintén nem vártam nagyon semmit ettől a terméktől, de ennek ellenére nagyon megszerettem, újra is venném. Sokkal selymesebb lesz tőle a haj, a vasalást is könnyíti, sima lesz tőle, fényes. Én tényleg ajánlanám!
Ezelőtt nem használtam ilyen terméket, de megszerettem. Úgy érzem, hogy ad valami pluszt a hajápoláshoz. Puhábbnak érződik tőle a hajam, így kevesebb olajat kell használnom rá hajmosás után. Ami nem tetszik, hogy nehéz adagolni a vizes állaga miatt, de ki lehet tapasztalni a megfelelő mennyiséget.
Én úgy szeretem az ELSEVE DREAM LONG termékcsaládot már egészen a sampon és balzsam megjelenése óta. Rengeteget javított a hajam állapotán. Sajnos ez a termék számomra egy kakukktojás a többi termékhez képest. Gyakorlatilag nem változtatott semmin, nem érzem, hogy bármilyen hatást gyakorolt volna a hajamra, mintha csak vízzel locsolgatnám. Pozitívumként kiemelném, hogy a szokásos finom és kellemes illat - amely a termékcsaládra jellemző- ő is megkapta.
Nagyon szeretem a termékcsaládot, ez a termék sem okozott csalódást. Valóban már pár használat után sokkal fényesebb és selymesebb lett a hajam. Viszont, ki kell tapasztalni a mennyiséget, hogy mennyi szükséges a hajra.
Brutálisan puha lett már az első használat után a hajam! Nagyon-nagyon meg vagyok elégedve a termékkel. Könnyű használat, praktikus kiszerelés. Kifésülni is sokkal könnyebb volt a hajam a használat után.
Már első használat után is látszik a hatása. Szőkített (fehér) hajam van ezért elég száraz és szálkás főleg télen. Hajmosás és balzsam után szoktam a kezembe önteni egy keveset és mint egy szérumot beledolgozom a hajamba óvatosan mivel teljesen víz állagú. Számomra kicsit erős az illata de nem marad benne a hajban, mire megszárad el is tűnik. Fényes és puha hajat varázsol. Nem lesz ragacsos, nem nehezíti el a hajat.
Elégedett vagyok a termékkel, par használat utan látható a hatása, fényesebb es puhább lett a hajam tole. Kezdetben nehez volt megszokni a vizes állaga miatt, hogy mennyit is kell belole felvinni de sikerult hamar kitapasztalni.
Nekem kicsit bonyolult a felvitele vizes állaga miatt, nem érzem mennyi ment rá, de amikor használom érződik hogy puhább és könnyebb a hajam! Érdemes balzsam előtt használni, úgy éri el legjobb hatását!
Eléggé macerás a felvitele az állaga miatt, viszont szépen hidratálja puhítja a hajam, nagyon könnyű utána kifésülni a hajam. Az erdmény nagyon jó de ugyan ezt tudja a termékcsalád balzsamja azt jobban szeretem használni a krémes állaga miatt
Az eredmény nagyon tetszik, sokkal puhább és fényesebb a hajam tőle, valamint pozitívum, hogy nem kell sokáig fent hagyni, mint egy klasszikus hajpakolást, azonban a folyós állaga miatt számomra az adagolása egy kicsit nehézkes.
Őszinte leszek, számomra ez a termék annyira nem vált be,pedig nagyon reményeket fűztem hozzá. Macerás a felvétele, a vízes állaga miatt annyira nem érzem pontosan, hogy mennyit is kéne rakni. Bár a hajam egyébként szereti tényleg ápolja de a kedvenc hajpakolásomat nem fogja sajnos leváltani.
Balzsam előtt használom, nem sajnálom a mennyiséget rá, és meg is van az eredménye! A hajam sokkal fényesebb, könnyebben kezelhető és tovább frissebb marad. Általában 2 nap után már hajat kell mosnom, de annyira szépen felfrissíti a hajamat, hogy sokkal tovább kihúzom. :) Plusz pont, hogy csupán pár másodpercig kell fent hagyni.
Tényleg látványosan javítja a haj állapotát, mióta használom, sokkal puhább hajam, és könnyebb is mosás után kifésülni. De amit a legjobban szeretek benne, az az, hogy nem kell 10-20 percekig a hajon hagyni, rohanós napokon nagyon praktikus.
Még sosem használtam hasonló terméket, de nagyon megvagyok elégedve. Nekem nagyon könnyű és praktikus a használata, mivel a zuhanyzóban szoktam használni. Nagyon puhává varázsolja a hajam és amióta ezt a terméket használom egyáltalán nem elektromos a hajam. Ha elfogy szerintem mindenképp újraveszem :)
Gyönyörű puha lesz tőle a hajam, viszont a felvitel egy kicsit problémás, nehéz megítélni, hogy mennyi és hova jutott belőle.
Nekem nagyon tetszik! A régen szőkített hajamat nagyon puhítja, sokkal jobb a tapintása és fini az illata. Magát az egész termékcsaládot egyben használom.
Még csak 2x próbáltam ki, de sokat segít, hogy puhább legyen a hajam, nekem kitolódott tőle a hajmosási időm is. Könnyű és gyors használat. Nagyon meg vagyok vele elégetve, ezentúl is megveszem a terméket.
Eddig kétszer használtam a terméket és imádom. A szőkítéstől nagyon roncsolódott lett a hajam, száraz, szalma tapintású, miután megmostam a hajam a szerrel, nagyon puha, fényes lett, könnyen kifésülhető. Annyi a hátránya, hogy a flakon feléig elhasználtam az első mosásnál.
Kérjük, értékeld a terméket!

Értékelésed hamarosan megjelenik.
Kizárólag a termékkel kapcsolatos vélemények kerülnek ki.
Köszönjük az értékelést!
A L'ORÉAL PARIS Elseve Dream Long 8 second Wonder Water elnyerte a Krémmánia 2022 Kedvencek díját, amelyre a legtöbb és a legjobb értékelést kapott termékek nevezhettek. A termékeket öt kategóriába sorolták (bőrápoló, test, haj, illat és smink), és a végső helyezést kizárólag a felhasználók véleménye alapján döntötték el.
A Wonder Water kibogozza a hajat a sima, puhább hajhosszért 8 másodperc alatt A haj hidratált, fényesebb, puhább és könnyebben kezelhető. Használata:Zuhanyzás közben alkalmazza a nedves hajhosszra. Mossa ki, és ha szükséges használjon balzsamot. A még látványosabb eredményért ajánlott a hajat megszárítani.