LA ROCHE-POSAYEffaclar Duo (+) M Hármas korrekciós bőrápoló bőrhibák ellen 40 ml
La Roche-Posay Effaclar DUO+M kijavítja és megújítja az aknés bőr apró hibáit, 40 ml, a hatásainál kiemelném, hogy ahol a pattanás helye megmaradt azt szépen elhalványította, egységesítette. Ami volt pattanás az pedig gyorsabban elmúlt tőle. Tiszta egységes bőrt eredményezett a termék. Ajánlom másnak is. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Nagyon kellemes a használata. Nagyon gyorsan beszívja a bőröm, valamint sokkal puhább és fiatalosabb tőle az arcom. Nagyon nagyon szeretem. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Kellemes érzetű krém, ahogy az arcomra felkentem. Időszakosan pattanásra hajlamos a bőröm, láthatóan javította az aknés állapotot. Jó szívvel ajánlom aki hasonló problémákkal küszködik. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
A termék csomagolása praktikus, mert pici és az adagolófej is kis terméket adagol egyszerre, ez tetszett a krémben. A krém textúrája kellemes és könnyen kenhető, gyorsan beszívódik. Tetszik hogy nincs feltűnő ilata. 2 hét tesztelés után nem igazán észleltem változást a bőrömön. Az állam környéke ami hajlamos a pattanásokra és mitesszerekre, de nem érzek nagy különbséget. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Ezt a terméket inkább nyáron ajánlom ugyanis nekem felszíni vízhi?nyos a bőröm és úgy érzem nem Hidratál csak mag?ba . Tökéletesen lejjebb viszi a gyulladást az aknérol sokkal kevesebb miteszer jelent meg a bőrömön. Pigmentfoltok halványodtak jelentősen , illata kellemes . Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Nagyon jól mattija a bőrt, smink alá is tökéletesen használható. Kellemes az állaga, nem hagy ragacsos érzetet. Javította a bőröm állapotát. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Szerintem egy igazán szuper termék a foltok láthatóan halványodtak az arcomon. Nem mattít és nem igazán hidratál, egy picit talán igen, de hidratálót mindenképp használni kell utána. Smink alapnak valóban megfelel. Viszonylag hamar beszívódik. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Segitett a pattanasok csokkenteseben, es elmulasztasaban, volt hogy az egesz arcomra kentem fel, es egyaltalan nem irritalta, szoval erzekeny borre is remek valasztas, hidratalta is a börömet! Nem okozott zsiros hatast! Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
A La Roche Posay Effaclar DUO+M használata alatt megtapasztaltam hogy tényleg segít az esetleg bőrhibákban, pattanások hamarabb eltüntetésében. Számomra a h?rom közül ez jött be a legjobban. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Tökéletes kiszerelés, bőrömet hidratálta , nagyon jól korrigálta a miteszereket illetve pattanásokat! Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Ezt a krémet már használtam korábban, és ugyan úgy tetszik mint eddig. Szépen eltünteti a pici pattanásokat, a nagyokat is csak lassabban természetesen. Pár nap kell hozzá. De a picikre este felkenem másnapra nincs ott. Úgyhogy nagyon jó krém, ajánlani tudom. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Az Effaclar DUO+M egy könnyed krém, amely rendkívül gyorsan beszívódik, és már néhány használat után láthatóan csökkenti az arcon lévő apróbb hibákat. Olyanoknak ajánlom, akik tartósan küzdenek pattanásokkal, illetve mindenkinek, akinek gyors és hatékony megoldásra van szüksége egy közelgő fontos esemény miatt. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Elfogultság nélkül továbbra is az egyik kedvenc márkám. Problémás, zsíros a bőrtípusom és ez a krém csodákra képes, a pattanások utáni hegeimet már az első használat után halványította, egy hét után pedig szinte alig látszanak. Imádom! Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Jól terülő, nem kukacosodó krém, rutinba könnyedén beépíthető, a használatától a bőrkép egységesebb. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Mivel megszoktak jelenni a pattanások az arcomon így ezzel a krémmel el tudom tűntetni a helyét, nem maradnak ott a nyomai. Könnyen beszívja a krém a bőrömbe, így nem hagy zsíros hatást. Az alkalmazása is könnyű. Nekem nagyon bevált a krém. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Már van tapasztalatom ezzel a termékkel. Felnőtkori pattanásaim vannak, sminkelés előtt szoktam használni, hogy hidratálja az arcbőrömet és nekem be vált. Elhalvanyúlnak a bőr hibáim, nagyon jól hidratál. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Sajnos hormonális okokból az utóbbi időben nagyon pattanásos lett a bőröm. Bármit kentem rá, semmi nem hatott. De ez a termék egy csoda, egy éjszaka alatt lehúzza a gyulladt pattanásaim. Nem szárítja túl a bőröm, és a pirosságot is csökkenti. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Nem gondoltam volna, hogy ez a termék ennyire jó!! Este szoktam használni megtisztított arcra, és mivel jelenleg is vannak pattanásaim nagyon kíváncsi voltam, hogy segít-e. A teljes arcomra használtam, és már másnap reggel láttam a változást, a foltok halványodtak, nem voltak gyulladt pattanások, egy pár alkalom utan pedig szépen elkezdtek eltűnni. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Amióta használom azóta sokkal szebb egyenletesebb a bőröm. Sokkal kevesebb hiba van rajta. Állaga jó könnyen kenhető. Sokkal kevesebb a míteszerem. Nem irritálja a bőrőm pedig érzékeny. Nagyon jó termek Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Nagyon jo hatassal van az arcomra. Eltuntette a borhibaim teljesen es vissza sem tertek. Nagyon no az allaga es az illata is fantasztikus. Biztosan ujra fogom venni a termeket. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Egy nagyon jó termék, halványította a pattanás okozta hegyeket az arcomon. Nagyon kellemes illata van, nem egy testes krém így nem nehezíti el az arcot Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
A bőröm mindig problémás volt, rengeteg termeket próbáltam már ki, hogy mi az ami segíthet ennek megváltoztatásán. Semmi sem hatott. Adtam egy esélyt ennek a terméknek és 1!!!! Használat után már látható volt a változás. Sírtam örömömben. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Volt korábban szerencsém tesztelni a terméket, azóta napi szinten használom, én nagyon megvagyok vele elégedve. Az arcomon a hegeket nagyon szépen "eltűntette" és ha alakulóban van egy pattanás nagyon szépen visszahúzza másnapra, konkrétan ideje sincs a pattanásnak kialakulnia. Mióta használom azóta nem is nagyon sminkelem magam olyan szépen helyre hozta az arcom.Az egyik barátnőm még meg is dícsérte hogy milyen szép lett az arcom, és mutattam neki a terméket hogy ezt használom rá. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Jól működik az aknés bőrön. Néhány nap után láttam, hogy a pirosság csökkent, és a kis pattik gyorsabban lehúzodtak. Könnyű állagú, gyorsan beszívódik, nem hagy ragacsos érzetet. Hátránya, hogy enyhén száríthat, szóval érdemes mellé hidratálót használni. Összességében azoknak ajánlom, akiknek gyakran jönnek elő kisebb hibák, és valami kíméletes, mégis hatékony megoldást keresnek. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Ezt a kr?met a p?rom haszn?lta az arc?n ?n csak az orromra kentem fel reggel ?s este. Sok miteszer van az orromon ez?rt ot alkalmaztam. A haszn?lat alatt nem lett több illetve menzesz napok előtt sem alakult ki pattan?s az arcomon. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Nagyon jó termék! A bőröm nagyon érzékeny, de ez a krém nagyon kellemes viselet, nem húzódik a bőröm használat után, és az apró bőrhibáim is javultak pár nap használat után Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Nagyon szeretem ezt a terméket. Nem csak a pattanások és aknék eltűntetésére volt szuper termék, hanem a hidratálásra is. Egy baj volt vele, hogy nem szívódik be annyira, hogy rá sminket lehessen felrakni, mert úgy “kukacosodik” a termék. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Tökéletes a bőrömnek sokkal szebbnek látom tőle a bőrömet. Könnyű felvinni az illata se büdös. Nem ragacsos tőle az arcom . Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Nagyon szerettem ezt a terméket tesztelni, hiszen valóban azt nyújtotta amit ígért. Valóban segített kijavítani a pattanások és aknék utáni bőrhibákat. Halványultak a foltok az arcomon. Én elégedett vagyok és ajánlom másoknak is. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
A tesztelés alatt az aknés bőr hibáit valóban kevésbé láthatóvá tette. Kellemes textúrájának köszönhetően nem volt “fullasztó” érzés viselni. A napi rutinom rész lett mivel bőrhiba van bőven. Biztosan használni fogom a jövőben is. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Pattanásos, aknés bőrrel küzdöttem régóta amikor rá találtam a La Roche posay Effaclar Duora. Szépen visszahúzódtak tőle a pattanásaim, óriási segítség a mindennapokban! Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Nagyon szeretem a La Roche-Posay Effaclar DUO+M krémet, mert minden napos használatra is tökéletes. Nem zsíros és hamar beszívódik, könnyed hidratáló az állaga. Néha mikor előjönnek kisebb pattanások, akkor hamar eltünteti az akné utáni bőrhibákat. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Ezt a terméket már régebbről ismertem, mert korábban botrányosan aknés volt a bőröm. Az Effaclar mindig is life saver volt, így pontosan tudtam, hogy mit várhatok tőle — és most is hozta a formáját. Szépen lehúzza a gyulladásokat, gyorsítja a regenerálódást, és egyszerűen megbízható. Aki pattanásokkal küzd, ezt tényleg próbálja ki! Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Teljesen megvagyok vele elégedve! Esténként szoktam csak a pattanásaimra felkenni és nagyon jó krémes állaga van a gyulladást is segít levinni. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Közepesen voltam megelégedve a termék hatásával, de a pattanások okozója nem feltétlen bőrgyógyászati jellegű, így sokkal összetettebb a kezelése, mint egy krém használata.
Állaga nagyon jó, könnyű, könnyen kezelhető, könnyen kenhető, jól beszívódik.
Illata erős, számomra nem a legideálisabb
Kiszerelése szép dobozban, nagyon jó kiszerelésben található, megfelelő tájékoztatóval.
Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
A problémás bőröm nagyon szerette. Éreztem az elso használattól kezdve hogy napról napra szebb jobb a bőröm. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Korábban is használtam már a terméket, sőt az egész termékcsaládot is. Igaz, akkor még csak a Effaclar DUO termék volt jelen, de ez a termék sokkal hatásossabb annál. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Nagyon kellemes az illata és a textúrája. A bőröm már egy hét használat után is sokkal egyenletesebb lett, a bőrhibák is eltűntek. Engem maximálisan meggyőzött. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
1 hét után észrevettem, hogy kevésbé pattanásos a bőröm, a kisebb pattanasok száma lecsökkent. Könnyen beszívja a bőröm. Nem hagy ragacsos érzetet maga után, viszont alapozó alá nekem nem jó, mert kukacosodik tőle az alapozóm. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Teszt közben gyorsan beszívódott, csökkentette a pattanásaimat, de néha kicsit szárított, és a hatása lassabban jelentkezett. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Első használat után látható különbség! Tartottam a terméktől, mert érzékeny a bőröm és könnyen sérül a barrierem. Már felkenés után, eddig ismeretlen puhaságot és selymességet éreztem a bőrömön. Könnyen beszívódik, nem hagy ragacsos érzetet. Jó ráhidratálni. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Alapvetően egy jó termékről van szó, talán az én bőrömet egy picit szárította, de tini koromban imádtam a sima változatát is. A textúra krémes, mégis könnyed, könnyen beépíthető a rutinba és kellemes viselet az arcon. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
A La Roche-Posay Effaclar DUO+M számomra az egyik leghatékonyabb aknéra hajlamos bőrre való termék. Nagyon szeretem, mert könnyű, nem zsíros textúrájú, gyorsan beszívódik, és már néhány nap használat után látványosan csökkenti a gyulladt pattanásokat és a bőrhibákat. A bőröm egységesebb, simább és kevésbé fénylő lesz tőle, miközben nem irritál és nem szárít. Külön előnye, hogy smink alá is kiváló. Hátrányt nem tapasztaltam, ezért bátran ajánlom mindenkinek, aki hatékony, mindennapi problémamegoldót keres aknés vagy problémás bőrre. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Nagyon szeretem ezt a terméket, régóta nagy kedvencem a LRP, látványosan tisztítja és finomítja az aknés bőrt. Könnyű, gyorsan beszívódik, csökkenti a gyulladást és a pattanások nyomait. Kipróbálva maximálisan bevált, imádom! Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Nagyon szuper termék! Valóban seg?t elviselhetőbbé tenni a bőrhibákat, pattanásokat. Könnyű a használata. Biztosan ajánlani fogom a barátaimnak, Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
nagyon meg voltam elégedve a termékkel, az egyedüli negatívuma az illata volt. Lehet hogy ez csak számomra volt kellemetlen, de valóban nem jelentek meg miteszerek Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Nagyon látványos a krém használata. Hegekre és pattanások után maradt sebre tettem, összehúzta kellően. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Vannak pattanásaim, hormonproblémák miatt. Így időközönként elég ragyás az arcom. Ebben az időszakban nekem nagyon hatásos. Felkenem este ezt a krémet, nem mondom hogy reggelre eltűnik minden és baba pofim lesz. De napok múlva kezd halványodni. Persze ha nem kezdem el nyomkodni őket ?? anno gyerekként is anyukám ezt vettd nekem. Így valamennyire rémlett ez a krém, hogy jó. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Nagyon szeretem ezt a terméket, régebben is használtam. Nekem nagyon bevált, gyorsan beszívódik nem hagy ragacsos érzetet, az aknék is halványabbak tőle Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Hatékony krém a pattanás utáni nyomok eltüntetésében. Nagyon jó állaga van, most próbáltam ki először és az elmúlt 1-2 hétben láthatóan szebb a bőröm. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Nagyon szeretem ezt a terméket, már sokadjára használom és soha nem okozott még csalódást. Valóban tökéletes bőrmegújító hatása van. Akné utáni foltok eltűntetésével küzdök, így pont ideális volt alkalmaznom. Szerintem nagyon hatékony, szépen elhalványítja az akné okozta piros foltokat, krémes állaga van, így könnyen alkalmazható, nem nehezíti el a bőrt és már pár alkalom után látható a változás. Szívből ajánlom! Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Nagyon jó illata van és a texturaja is krémes. Nagyon tetszik hogy könnyen beszivodik és egész nap tart a hatása. ?? A bor texturaja már az első pár használat után láthatóan egyenletesebb lett ?? Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Több héten át használva azt tapasztaltam, hogy könnyű állaga gyorsan beszívódik, és nem hagy zsíros érzetet. A bőrömön lévő kisebb gyulladások és piros foltok fokozatosan csökkentek, bár a makacsabb aknékra lassabban hatott. Előnyének érzem, hogy jól rétegezhető és nem irritálta a bőrömet, viszont enyhén száríthat, ezért érzékeny vagy vízhiányos bőrre óvatosan ajánlom. Összességében azoknak lehet jó választás, akik könnyű, mindennapi használatra alkalmas aknékezelőt keresnek. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
A termék egy szuper állagú géles krém. Igaz nincsen pattanásom, de a néhány bőrhibát szépen halványította. Jól nyugtatta a bőrömet. Mintha a pórusaim is kevésbé látszódnának. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Igaz nincs acnes borom, se pattanasok se semmi, de vannak fekete pontaim az orromon es apro erek. Segitett az erek elhalvanyitasaban, es a fekete pontok eltunteteseben. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Tetszett. Könnyű a használata és nagyon jól kezeli a problémás bőrt is, könnyed az állaga, ezért szuperül beszívódik Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
A terméket aknéra hajlamos, időnként érzékeny bőrre kezdtem el használni.
Az állaga könnyű, géles krém, gyorsan beszívódik és nem hagy zsíros érzetet. Már az első napokban éreztem, hogy visszafogja a „friss” pattanások kialakulását, és a gyulladtabb pontok is gyorsabban lehúzódtak.
Kb. 2 hét után a bőröm összképe egyenletesebb lett, a maradék foltok is lassan halványodtak. Nem irritált, nem szárított, és smink alá is tökéletesen működött. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Pattanások után visszamaradt foltokra szerettem volna célzottan használni. A tesztelés alatt is látványosan javult a bőröm állapota. Nagyon könnyű, gyorsan beszívódó a formulája, így én a reggeli rutinomban használtam. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
A bőröm alapvetően nagyon szenzitív, de ritkán előfordul, hogy problémássá válik, előjönnek kis pattanások és ez a krém a csodaszerem rá. Pár napos használat után látványosan segíti a bőrömet. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
En szemely szerint nagyon szeretem ezt a termeket mar tobbszor hasznaltam es nagyon jo benyomasain lettek rola,ajanlom!! Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Fantasztikus termék, megújítja az aknés bőrt és kijavítja a szépséghibákat, minden nap használom és nagyon szeretem Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
A La Roche-Posay Effaclar DUO+M könnyű, gyorsan beszívódó krém, ami segít csökkenteni a pattanásokat és a bőrhibákat. Jó választás érzékeny bőrre is, nem irritál. Rendszeres használat után tisztább, simább és egyenletesebb lett a bőröm, sokkal frissebbnek érzem. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Nekem nagyon bevált, látványosan javított a problémás bőröm állapotán. Az arcbőröm sokkal egységesebb és egészségesebb lett, ráadásul gyönyörű, ragyogó fényt kapott. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Sajnos már az első használat után apró pattanásokat okozott ez a termék, emiatt sajnos nem lett a kedvencem. Viszont maga a textúra szerintem nagyon kényelmes, ezért akinek nem érzékeny rá a bőre, az szeretni fogja! Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Kombinált és problémás bőröm van, főként a T-zónában jelennek meg mitesszerek és időnként gyulladt pattanások. Már többféle krémet kipróbáltam, de sokszor csak szárították a bőröm anélkül, hogy valóban segítettek volna. A La Roche-Posay Effaclar DUO+M viszont kellemes meglepetést okozott.Az állaga könnyű, géles-krémes, gyorsan beszívódik, és nem hagy zsíros érzetet maga után. Reggel és este használtam a hidratálóm alá, és körülbelül két hét után már látványos javulást tapasztaltam: kevesebb új pattanás jelent meg, a régiek gyorsabban gyógyultak, és összességében egyenletesebb lett a bőröm textúrája.Amit különösen szeretek benne, hogy nem irritál, még akkor sem, ha egy-egy helyre kicsit vastagabban kenem fel. Az illata enyhe és nem tolakodó, ami plusz pont nálam. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Fantasztikus néhány nap alatt rendbe tette a bőrömet. Azt ugyan nem láttam, hogy a pigmentfoltjaim halványultak vagy nem, ugyanakkor véleményem szerint a zsírosodó bőrömet kicsit normalizálta. A pattanásaimat gyorsabban eltüntette, főleg a tapasszal kombinálva. Szeretném még a továbbiakban is használni, hiányozna a rutinomból. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Szerintem ez a krém volt a megmentőm. Ahogy elkezdtem használni niacinamid és azelainsav mellett, egyszerűen a bőröm egyből javulni kezdett és folyamatosan halványultak a pattanásaim/pigmentfoltjaim. Nagyon jól lemattítja a bőrt, könnyű utána hidratálni.Nagyon szeretem, már a 4. tubust használom el, nekem segített eltüntetni a bőrhibáim egy részét. Szépen mattítja az amúgy zsírosodásra hajlamos bőrömet. Tetszik ! Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
A La Roche-Posay Effaclar Duo(+) csodát tesz a bőrrel: csökkenti a pattanásokat, halványítja a foltokat, mattítja az arcbőrt és segít megelőzni az újabb hibákat. Könnyű, gyorsan beszívódó, nem irritál. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Egy ideje használom a terméket,nagy változást nem látok egyelőre, de az arcbőröm sokkal puhább lett azóta. Mindig a La Roche Posay Effaclar lemosó után viszem fel a terméket,egyelőre még tesztelem,remélem javít a bőrhibáimon. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
La Roche-Posay Effaclar DUO+M Nagyon hatékony krém aknéra hajlamos bőrre. Segít csökkenteni a gyulladást, megelőzni az újabb pattanások kialakulását, és közben nem szárítja ki a bőrt. Könnyű, gyorsan beszívódik, smink alá is tökéletes, és matt, tiszta érzetet hagy maga után. Rendszeres használattal látványosan javítja a bőr textúráját és egységességét. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
mattító, könnyű gél-krém, mely látványosan csökkenti a pattanásokat és a foltokat, gyorsan felszívódik, zsíros érzetet csak minimálisan hagy. bőröm sima és kevésbé fénylő lett tőle! Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
A termék csökkentette a pattanás utáni foltokat, és jelentősen kevesebb keletkezett. Viszont erős felszíni víz hiányom van és ez a termék nem volt elég a bőröm hidratálásához. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
A krém kellemes állagú és illatú. Hamar felszívódik és már egy hét után is látható eredményt produkál. Egyszerűen remek termék! Nagyon örülök, hogy kipróbálhattam őket! Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Szerintem hatásos a termék, könnyen felvihető, hamar felszívódik, kellemes az illata. Más márkák termékeinél pozitivabb eredményt értem el, de még mindig nem az igazi. Viszont ajánlom, mert jó a kozmetikai minősége a terméknek. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
szerintem nekem segitett a sotetebb pontjaimon a borom es meg hidratalta is es ezzel egyutt meg nem is irritalta ami nalam egy hatalmas plusz mivel erzekeny borom van Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
A krém kellemes illatú, nekem picit ledobja a bőröm. Nem tudja az osszeset beszívni. Az adagolas kivalo, konnyen tarolhato kis termek. A borom kellemes tapintasu a felvitel utan. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Már régóta kerestem egy olyan arckrémet, ami segít a pattanásokon, de nem szárítja ki a bőrömet teljesen. Három hete kezdtem el használni a La Roche-Posay Effaclar Duo+M-t, és őszintén szólva elég kellemesen meglepett.Az állaga könnyű, géles krém, ami pillanatok alatt beszívódik, és egyáltalán nem hagy zsíros vagy ragacsos érzetet. Nagyon jó érzés a bőrön, és smink alá is tökéletesen működik — nem csúszik meg rajta az alapozó, és sokkal tovább matt marad az arcom a nap folyamán.Az első pár napban egy-két apró pattanás még kijött, de utána látványosan kezdett tisztulni a bőröm. Most, három hét után, kevesebb a gyulladt pattanásom, a bőröm simább és egységesebb lett, és a régi foltok is mintha halványultak volna. A pórusaim is kevésbé feltűnőek.Amit érdemes megemlíteni: eleinte egy picit húzódott a bőröm, főleg az orrom körül, ezért esténként hidratálót is használtam mellé – így viszont már semmi irritációt nem tapasztaltam.Összességében nagyon elégedett vagyok vele: segített rendezettebbé tenni a bőrömet, és úgy érzem, végre van egy termék, ami valóban működik a kombinált, pattanásra hajlamos bőrömön. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Nagyon tetszett a krém, szuper a matt hatása így a mindennapi sminkem alapjává vált. Nem terheli a bőrt, nem hagy ragacsos érzetet, nem nehezíti el. Később is be fogok szerezni belőle. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
A La Roche-Posay Effaclar DUO+M kijavítása és megújítása az aknés bőr apró hibáit krémet volt szerencsém tesztelni az elmúlt hetekben. Nekem nagyon tetszik a termék textúrája, nagyon szépen hidratálta is a bőrömet, amellett, hogy szépen javította a bőröm tökéletlenségeit, pattanások, miteszerek, pigment foltok. Mindenképpen újra fogom majd vásárolni a továbbiakban is. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Valóban azt kaptam amit ígért a termek. Nagyon megszerettem. Javított a bőrhibáimon és lényegesen kevesebb hiba látszik az arcbőrömön. Mindenképp ajánlom mindenkinek. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Nagyon szeretem, hatsásos és teljesen puhának érzem a bőröm és nincsen annyi pattanásom se mar! Nagyon szeretem es ujra fogom venni! Teljesen kimondhato hogy szebb tole a borom! Ez egy csoda Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
A tubusa jó kialakítású, a megfelelő mennyiséget adagolja. Kellemes az illata. Nem irritálta a bőrt. Kijavította a bőrhibákat és csökkentette a pattanásokat pár használat után. A használata alatt kevesebb miteszer keletkezett az arcon. Kevésbé volt zsíros a bőr a használatot követően. Nem hagyott zsíros, ragacsos érzetet a felvitelt követően. Pozitívum, hogy már 10 éves kortól használható, hogy hipoallergén és érzékeny bőrre is alkalmazható. Egy kis mennyiség kell csak belőle így sokáig használható egy tubus. Napi kétszer is alkalmazható, én inkább reggel használtam és kombináltam a tapasszal,amit meg inkább esténként alkalmaztam. Jól kiegészítették így egymást. Nem okozott irritációt az érzékeny bőrömön. Hamar beszívódott. Eltüntette az államon többször is keletkező aknékat és pattanásokat, illetve az orromon lévő miteszereket is pár nap használatot követően. Negatívumot a használata során eddig még én nem tapasztaltam. Ajánlanám a használatát, mert részemről nagyon pozitív eredmények voltak. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Nagyon könnyen kenhető jó textúrájú krém, nagyon puha es jó tapintású lett tőle a bőröm. Nem vettem észre hogy kevesebb miteszerem lenne ezert errol nem nagyon tudok nyilatkozni hogy hatékony e . A csomagolása nagyon praktikus konnyen befer minden csomagba. Biztosan ajanlani fogom masoknak mert egy probat meger . Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Számomra igazi alapdarab lett könnyű, nem zsíros, és tényleg segít csökkenteni a pattanásokat meg a piros foltokat. Pár hét után sokkal tisztább és egységesebb lett tőle a bőröm, úgyhogy biztosan újraveszem. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Hatékonyan csökkenti a pattanásokat és nyugtatja a bőrt. Gyorsan felszívódik, nem zsíros, segít megelőzni az újabb hibák kialakulását. 3 hét után látványos javulás! Egyetlen hátránya számomra az illatosított formula, ami kicsit zavaró. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
A krém állaga nagyon kellemes volt, egyeltalán nem volt nehéz a bőrön, és nagyon gyorsan beszívta a bőröm azt. A pattanás hegeim/foltjaim halványodtak tőle, bár a használata alatt újra kipattogtam. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Nagyon nagyon jól teszi a dolgát, meg vagyok vele elégedve, az aknés bőröm fellélegezhet., mert sokat javított az állapotán. Biztosan újra fogom venni ha elfogy, hugomnak is ajánlottam. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Meg voltam elégedve a termékekkel, sajnos az én bőröm eléggé problémás és emiatt nem is sok minden tud rajta segíteni, de amikor ezt a terméket használtam éreztem a bőrömön a változást amit nem sok krém tudott eddig nálam elérni! Reggel és este használtam viszont sajnos a reggeli használattal azt vettem eszre hogy nem kompatibilis a sminkkeléssel, sajnos elkezdett “kukacosodni” az arcomon a sminkem és leperegni, így azt tudom javasolni hogy vagy csak este vagy ha reggel is szeretné az ember használni akkor azon a napon ne sminkeljen. De vissza térve a termék hatásaira , azt vettem észre hogy a sötét foltokat is eltüntette amik a pattanások után maradtak , és magát a gyulladt pattanásokat is 2-3 nap után eltüntette … Ha új keletkezett megakadályozta hogy jobban begyulladjon így számomra ez egy újra vevős termék lett , nagyon megszerettem . Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Sok jót hallottam erről a termékről, így nagyon vártam ,hogy kipróbálhassam. Én többnyire csak aktív pattanásokra használtam, nem mertem az egész arcbőrömön, mivel féltem ,hogy kiszárítaná. A pattanásokon kicsit segített, lejjebb vitte a gyulladást ,de nem vettem észre nagy változást. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
A krémet minden reggel és este használtam, és már néhány nap után érezhetően nyugodtabbnak tűnt a bőröm. A gyulladások fokozatosan visszahúzódtak, a pirosság is csökkent, miközben a bőröm hidratált maradt – nem szárított, nem nehezítette el az arcomat. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Kellemes állagú, gyorsan beszívódó krém. Segít mérsékelni a pattanásokat, bár nem hoz azonnali csodát. Hosszabb távon szebb lett tőle a bőröm. Egységesítette az arcbőröm. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Nagyon tetszett a termék, láthatóan halványultak a pattanás utáni foltjaim, a pórusaim is szemmel láthatóan kisebbek lettek, nagyon könnyű/ kellemes textúrája van nem nehezítette el a bőröm.Miteszerre hajlamos területeken tesztelve sem jelentek meg ott pattanások/miteszerek. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Nagyon szerette a bőröm a krém textúráját, állagát, nem irritálta hanem beszívta szinte azonnal. A hegeket, kisebb pattanásokat szinte teljesen eltűntette és sokkal frissebb hatást adott az arcomnak. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
A La Roche-Posay Effaclar DUO+M krém nagyon jó hatással volt a bőrömre, csökkentette a gyulladt pattanásokat és a bőrhibákat. Könnyű állagú, gyorsan beszívódik, nem hagy zsíros érzetet. Pár hét használat után a bőröm tisztább és egyenletesebb lett. Zsíros, problémás bőrre különösen ajánlom, viszont enyhén száríthat, ezért hidratálóval érdemes kombinálni. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Tökéletes csomagolás! A termékek sérülésmentesen érkeztek! A krém nagyon könnyed, egyszerűen használható és nem nehezíti el a bőrt. Napi 2x használom! Miteszerek kevesebbek lettek s a makacs foltokat is halványítja! Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Nagyon könnyű, krémes formula. Nem nehezíti el a bőrt. Segít a faggyútermelés és az olajos bőrérzet gátlásában. Rövid időn belül látszódik az eredmény. A bőrt puhává és simává formálja. A bőrhibákkal és hegekkel, pattanásokkal egyaránt szépen elbánik. Egyszerű a használata. Kimondottan ajánlanám hormonális és aknés pattanások esetében. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Naponta használtam a problémás bőrömön, este és igény szerint reggel is felkentem a pattanásokra, és nagyon rövid időn belül sikerült vele eltüntetni őket. Ajánlani tudom ezt a terméket. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Könnyű textúrájának köszönhetően könnyedén beilleszthető volt a szépségápolási rutinomba, de önmagában is megállja a helyét. A bőrhibáim 1 hét használat után láthatóan szebbek lettek, azóta büszkén megyek ki smink nélkül is az utcára. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
La Roche-Posay Effaclar Duo+M:Mattít, segít a pattanásokon és a hegeken is. Nagyon gyorsan beszívódik és pár nap után már látszik a hatása. Néha picit bizsereg, de zsíros bőrre tényleg nagyon jó! Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Életemben először próbáltam ki ezt a krémet és azt kell mondjam, hogy nagyon szépen leszárította a pattanásaimat, viszont vékony rétegben kellett használnom, mert vastagabb rétegben nem bírta a bőröm, de napról napra egyre szebb lett az arcom. Alapvetően nem aknés a bőröm, de vannak rajta foltok és hegek is amiket nagyon szépen segített a termék. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Nagyon nagyon jó és könnyű ez a krém. Abszolút nem zsírosította vagy nehezítette el az arcom és láthatóan sokkal sokkal kevesebb lett a pattan?som, a porusaim is kisebbek. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
A barátommal használjuk és mind a ketten meg vagyunk vele elégedve. A gél kicsit szárítja az én bőrömet, viszont a barátom bőrén nagyon jól hat. Könnyen eldolgozható. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Könnyű formula, az illata kellemes. Amikor felvittem a krémet az arcomra hamar beszívta. Nem hagyott maga után zsíros hatást. Az aknés területet tényleg halványította Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
A termékek nagyon minőségiek. Nagyon könnyű a használatuk. Láthatóan segítenek az aknék, pattanások halványításában. A krém textúrája is nagyon kellemes nem nehezíti el a bőrödet. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Nagyon régóta ki szerettem volna már próbálni ezt a terméket, mert rengeteg pozitív véleményt láttam és nem kellett csalódnom! Az eddigi egyetlen termék, ami bevált nekem és tényleg segített gyorsan eltűntetni a pattanásokat és az utána lévő foltokat, miközben hidratálja a bőrt. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
a krém nagyon tetszett nekem 2 hét használat után kezdtek eltűnni a pattanások utáni sötét foltok és a bőrhibáim. minden este használtam és feltűnnek a változások másoknak is a környezetemben Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Minden este használtam a krémet, és látványosan javult tőle a bőröm állapota. Kevesebb pattanás jött elő, a bőröm simább és tisztább lett. Nagyon elégedett vagyok vele, biztosan ajánlani fogom a barátaimnak is, mert tényleg működik! Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Kellemes állag, könnyen beszívódik, lágy formula, segített halványítani a foltokat es segített néhány pattanásomat is eltüntetni es kisebbíteni, a bőrömön is kellemes volt, nem irritálta, csomagolása is szuper! Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Nagyon tetszik ez a krém. Egyenlőre még sok változást nem láttam a pigmentfoltok illetve pattanások eltűnésében. Az állaga viszont nagyon könnyed, kellemes az illata is. A bőröm mostanában szárazabb volt a hideg idő miatt, de ez hidratálttá és puhává varázsolta. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Imádom ezt a La Roche-Posay Effaclar DUO+M krémet! Nekem elég problémás, aknéra hajlamos a bőröm, és ez az egyik kevés termék, amitől tényleg láttam változást. Pár nap után sokkal tisztább lett az arcom, a pattanások gyorsabban lehúzódtak, és a kis piros foltok is halványultak. Nem szárít, hanem inkább egyenletesebbé teszi a bőröm textúráját, és jól működik smink alá is. Az illata nagyon enyhe, nem zavaró, és a textúrája könnyű, gyorsan beszívódik.Összességében szerintem szuper mindennapi ápoló, ha valaki zsíros vagy pattanásos bőrrel küzd - nekem abszolút bevált! ?? Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Kiváló termék, a tapasz nagyon jó, másnapra el tünteti a pattanást, csak a helye lesz meg ott, mind 2 terméket csak ajánlanintudom. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Nagyon szeretem ezt a terméket nagyon sokat segített az aknés bőrömön szinte pár nap alatt eredményes volt ! Nagyon tudom ajánlani és kiváló termék a texturája is nagyon jó nem lesz ragacsos se zsíros érzés tőle szinte tökéletes Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Ez egy nagyon szuper termek. Szamomra jelenleg egy kedven es ugy gondolom ha elfog mindnekepp ujra is vennem. nagyon szepen rendbetette a boromet sokkal magabiztosabba tett. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
A La Roche-Posay Effaclar DUO+M nagyon hatékony termék a pattanásos bőr ápolására. Könnyű állagú, gyorsan beszívódik, és nem hagy zsíros érzetet. Rendszeres használat mellett csökkenti a bőrhibákat és egységesebbé teszi az arcbőrt. A bőröm frissebbnek és tisztábbnak érződik. Különösen ajánlom azoknak, akik zsíros, problémás bőrrel küzdenek, de nem szeretnének irritáló hatású készítményt használni. Csak ajánlani tudom. Énnis hiztos újra vásárolom. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Kérjük, értékeld a terméket!

Értékelésed hamarosan megjelenik.
Kizárólag a termékkel kapcsolatos vélemények kerülnek ki.
Köszönjük az értékelést!
LRP Effaclar DUO+ M hármas korrekciós ápoló a bőrhibák ellen.
ÚJ TUDOMÁNYOS FELFEDEZÉS: A bőr mikrobiomjában a bőrhibákat okozó baktériumok több altípusból, úgynevezett filotípusokból állnak. A kutatások megállapították, hogy amikor ezek között a filotípusok között alacsony a változatosság, az összefüggésbe hozható a bőrhibák elszaporodásával és komolyságával.
INNOVÁCIÓ: Az új Phylobioma hatóanyag, amely a mikrobiom tudományon alapul, bizonyítottan hatékony a bőrhibákra és a zsírosodásra hajlamos bőrön, és a faggyú túltermelését célozza meg.
JAVALLATOK: Komoly és visszatérő bőrhibák. Akné utáni foltok. Férfiak és nők számára. Minden fototípuson tesztelve: I, II, III, IV, V, VI. Kiújulás elleni hatás. Gyengéden hámlaszt, hogy megelőzze a pattanások kialakulását. Hidratáló formula. Az aknéra hajlamos bőrűek számára is alkalmas, és az orvosi rendelvényre felírt benzoil-peroxid mellett is használható.
TEXTÚRA: Hidratáló, mattító gél-krém. Nem zsíros hatású. Kiváló sminkalap. Nem komedogén.
Használata:
Vigye fel az egész arcra reggel és/vagy este az EFFACLAR habzó géllel végzett bőrtisztítás után. Kerülje a szem környékét.
Hatása:
Akár 24 órás hidratálás. Mitesszerek ellen. Pattanások ellen. Amennyiben szembe kerül, azonnal öblítse ki bő vízzel.
Gyártó neve: La Roche-Posay Laboratoire Dermatologique
Gyártó postai címe: AVENUE RENE LEVAYER 86270 La Roche-Posay France
Elektronikus cím: larocheposay@it.oaccare.com