L'ORÉAL PARISElseve Hyaluron Pure balzsam 200 ml

Tele csillagTele csillagTele csillagTele csillagTele csillag
Petra T. B.

Kellemes illatú, tetszett a szép lila színe is. Tömör állagú, talán picit lehetne lágyabb, de jól használható és száradás után puha lett tőle a hajam és az egyébként nehezen kifésülhető tincseim sem gubancolódtak össze Az All2test.hu közreműködésével tesztelve

Tele csillagTele csillagTele csillagTele csillagÜres csillag
Viktória P. T.

Ez a balzsam hihetetlen! Már Első használat után is azt tudom mondani, hogy segített! A hajam vége elég száraz a töve pedig zsíros, de úgy érzem ettől nem nehezül el és nem érzem zsíros hatását sem! Az All2test.hu közreműködésével tesztelve

Laura F.

Féltem, hogy hamarabb fog zsírosodni a terméktől a hajam, de kellemesen csalódtam mert kitudtam húzni a hajmosást négy napra. Az állaga is nagyon jo nem az a krémes zsíros hanem inkább egy könnyebb állaga van. Az illatuk nagyok tartós a samponnal együtt napokkal később is érezni lehetett. A hajam vége sem szálkás, nagyon puha volt hajmosás után a hajam. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve

Karina M.

Kétszer alkalmaztam eddig a balzsamot. Picivel többet kellett felvinnem a hajvégekre mint általában szoktam. Kellő időt rajta hagyva lemosást követően nem marad balzsam maradvány a hajon, az illata egyezik a samponéval. A hajam száradás után rugalmas, könnyű, nem nehezítette el és csodálatos a fénye, nem hagyott zsíros utóhatást. Gyönyörű hullámos maradt. Puhább és láthatóan ápolja a termék a hajvégeket is! Negatív hatást nem tapasztaltam. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve

Mercédesz V.

A balzsamnak is fantasztikus az illata. Azt tapasztaltam, hogy kevésbé gubancolódik tőle a hajam, és sokkal frissebbnek is tűnt tőle az eredmény. Nem egy percig, hanem 5 percig hagytam a hajamon, alaposan bele dolgoztam a tincseimbe.Több elseve terméket használtam már, de illat, és eredmény alapján ezzel voltam a legelégedettebb. A termék nem okozott viszketést, nem korpásodtam tőle. Továbbá egyetlen egy meglátásom van a terméket illetően, hogy a csomagolása nagyon megtévesztő a hialuron plump-al, így könnyen összetéveszthető, én ennek megoldására változtatnék valamit a termék külsején. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve

Rita H.

Kellemes illata van, nem nehezít. Tényleg olyan érzésem volt, mintha hidratálná a hajam. Selymes, könnyen kezelhető, lágy tapintású lett tőle a hajam. Samponjával együtt használva szerintem hozza, amit ígérnek. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve

Viktória N.

A kondicionáló használata után a hajam puhábbnak és selymesebbnek éreztem, mintha csak most léptem volna ki a szalonból, és az illata is kellemes volt. Köszönöm, hogy kipróbálhattam ezt a remek terméket, és mindenkinek ajánlom, főleg, ha zsíros a haja. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve

Andrea K.

A balzsamnak is nagyon kellemes az illata. A megszokottnál kevesebbet is elegendő felvinnem a hajamra, mert kevesebb mennyiség is ugyanolyan ápoló hatású. Kellemes tapintású, puha, fényes lesz tőle a hajam. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve

Martina K.

A balzsammal kapcsolatban nincsenek olyan kimagaslóan jó élményeim. Egy átlagos balzsamnak mondanám, semmivel sem tud többet, mint amiket valaha használtam, nem nyújt extra táplált érzetet. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve

Réka S.

A sampon után a balzsamot alkalmaztam . Az illata, mint a samponé is, fantasztikus, még másnap is érezni lehetet. És első nap után észrevehető volt a hatása is. Sokkal frissebbnek tűnt a hajam, puhább tapintású és másnap nem volt zsíros, fényes érzetű a hajtövem. A hajvégek is puhábbak és tápláltabbak voltak. Könnyen kimosható, nem marad ragacsos, zsíros érzés utána. A hajam könnyen kezelhető volt. Az előnyei köze tartozik az, hogy nem kell sok időt várni amíg fent marad a hajhosszon és hajvégeken, elég pár perc és már öblíthető, Így ez számomra nagy előny és sokkal jobban részesítem előnyben az ilyen termékeket. És így így gyönyörű eredményt lehet elérni vele. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve

Melinda V.

A kondicionáló alkalmazása után a haj könnyen fésülhető. A haj nagyon puha, fényes és hidratált. Ajánlom. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve

Tele csillagTele csillagTele csillagÜres csillagÜres csillag
Dóra B.

A kondicionálóban lévő nagyon jó illat teszi azt, amit egy kondicionálónak tennie kell, jobb lenne, ha használata közben kicsit könnyebbé tenné a haj kibogozását. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve

Ramóna S.

Nekem bevállt, észrevettem már pár alkalom után a változást a hajamon, könnyen lehet felvinni és nem kellemetlen érzés használni, nincs kellemetlen illata. Számomra tökéletesen működik. Első használat után észrevehető a különbség, puha és fényes lesz tőle a haj Az All2test.hu közreműködésével tesztelve

Bianka S. N.

Mint ahogy a samponnál is, itt is érezhető volt a változás számomra. Több ideig hagytam hatni, mint 1 perc és öblítés után már vizesen is puha volt a hajam. Szinten szuper az illata, a mai napig érzem. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve

Zsófia F.

Illatban hasonló a samponhoz, ami hajmosás után is érezhető. Nagyon hasonlít a hyaluron plump balzsamhoz, mind állagban, mind hatásban, így annyira nagy újdonságot nem nyújtott. Jól hidratálja a hajat, puhává teszi, viszont nem tudom annyira kiemelni, mint a sampont. Ár érték arányban jó választás. Akinek nagyon száraz a hajvége, lehet nem találja elég táplálónak. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve

Kérjük, értékeld a terméket!

2. termék 40%
Ajándékkal
Elseve Hyaluron Pure balzsam 200 ml

L'ORÉAL PARISElseve Hyaluron Pure balzsam 200 ml

Elérhető kiszerelések:
200 ml 1.502 Ft 300 ml 2.032 Ft

icon_pipa

Értékelésed hamarosan megjelenik.
Kizárólag a termékkel kapcsolatos vélemények kerülnek ki.

Köszönjük az értékelést!

Kiszerelés: 200 mlGyártó: L'Oréal ParisEgységár: 8 Ft/ml
Raktáron Szállítás 1-2 munkanapon belül Ingyenes szállítás 25.000 Ft feletti csomagértéknél
1.767 Ft
Online ár: 1.502 Ft (1.183 Ft + 27% ÁFA)
Mennyiség: db
Hiánycikk, ezért nem tehető a kosárba, hamarosan újra elérhető lesz!
Akció indulása előtti 30 nap legalacsonyabb ára: 1.060 Ft
Termékleírás
Betegtájékoztató

Zsíros hajtövek és dehidratált hajhossz? Szalicilsavat és hialuronsavat tartalmazó hidratáló balzsamunk akár 72 órán át hidratálja a hajat egészen a hajvégekig. A hidratált és légies hajhosszért elnehezítés nélkül. (1)

(1) Fogyasztói teszt 59 használó szerint, 72 órával a termékcsaládba tartozó szérum + sampon + balzsam használata után.

Használata:
A Hyaluron Pure olajeltávolító szérum és tisztító sampon használata után vigye fel a nedves hajra, a hajhosszra és a végekre összpontosítva. Hagyja hatni egy percig, majd öblítse ki. Amennyiben szembe jut, azonnal öblítse ki bő vízzel.
 
Gyártó és importőr adatai:
Gyártó neve: L’ORÉAL PARIS
Gyártó postai címe: 14, rue Royale - 75008 Paris France
Elektronikus cím: info@loreal.hu

Biztonsági és megfelelőségi jelölések:
Figyelmeztetések, helyes felhasználási útmutatók: Amennyiben szembe kerül, azonnal öblítse ki.

Gyártói adat

Gyártó neve: L’ORÉAL PARIS
Gyártó postai címe: 14, rue Royale - 75008 Paris France
Elektronikus cím: info@loreal.hu

La Roche-Posay
Eucerin
Vichy
Bioderma
Uriage
Cerave
2025 © Ekozmetikum.hu Webáruház - Minden jog fenntartva
Készítette a: WebDeb - Ahol a weblapok születnek...