L'ORÉAL PARISRevitalift Laser nappali ápoló a szemek alatti táskákra 15 ml
Illata elég erőteljes, kissé ragasztó beütésű, így elég szkeptikus voltam amikor felvittem. Viszonylag gyorsan kell vele dolgozni, hamar szárad. Érezhetően hagy maga után egy vékony réteget, ami miatt kissé feszül is a szem alatti rész, illetve minimálisan ragacsos száradás után is. Használata ajánlott sminkelés előtt és után is, de a gyors száradás, illetve ragacsos finise miatt inkább sminkelés előtt javasolnám. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Maga a termék csomagolása nagyon praktikus, könnyen lehet használni, a formula is könnyed, azonban az első pár percben kicsit “erős” az illat, enyhén irritálja a szemet. Egy érezhető vékony réteg képződik, de nem zavaró. Egész jó hatása van, de nem olyan látványos mint a kampányfotón. Érdemes lenne egy gyengébb formula az érzékenyebb bőrűeknek, egyébként rendben van a termék. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Véleményem szerint nagyon hasznos krém, mivel 15 perc elteltével valóban feszesebbé teszi a bőrt és eltűnteti a szem alatti karikákat. Amikor először feltettem nem hittem a szememnek, hogy tényleg ennyi idő alatt ilyen hatást lehet vele elérni. Nagyon pozitív hatást keltett/nyújtott számomra, egyszerűen imádom.Azonban annyi észrevételem lenne, hogy smink alá nem érdemes tenni, mert nem lehet elkenni rajta szépen sem az alapozót, sem a korrektort. Többször is próbáltam, több módon is próbálkoztam de nem lehet rajta eldolgozni, így smink alá nem érdemes felkenni szerintem. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
A L’Oréal Paris Revitalift Laser nappali ápoló egy intenzív öregedésgátló arckrém, amely C-vitamint, hialuronsavat és pro-retinolt tartalmaz, és kifejezetten a ráncok, finom vonalak csökkentésére, illetve a bőr feszességének növelésére fejlesztették ki. Állaga könnyű, nem zsíros, gyorsan beszívódik, a bőrt puhává és feszessé teszi, miközben kellemes illatot hagy maga után. Előnye, hogy azonnal egységessé varázsolja a bőrt, folyamatos használat esetén csökkenti a ráncokat, helyreállítja a bőr rugalmasságát és hidratáltságát. Emellett a krém SPF védelmet is nyújt, így nappalra használva védelmet biztosít az UV-sugarakkal szemben. Hátrányként többen említik, hogy az illata intenzív lehet, valamint érzékeny bőrűeknél irritációt, égető érzést, akár száraz foltokat is okozhat – ezért számukra nem feltétlenül ajánlott. Pozitívum, hogy sminkalapként is jól működik, nem hagy ragacsos érzést, és nem nehezíti el a bőrt. Normál, kombinált és érett bőrre különösen ajánlott, főleg azok számára, akik szeretnék fiatalosabbá, simábbá tenni bőrüket. Használata egyszerű, reggelente, megtisztított arcra kell finoman bemasszírozni. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
A termék állaga nagyon jó, illata is kellemes. 15 perc alatt tényleg beszívódik és felveszi a harcot a táskákkal szemben, azonban a filmréteg miatt a sminkelést nem bírja, bebőrözik vagy becsomósodik alatta, így végeredmény nem kelt szép látványt. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Már az első használat után láthatóan frissebb, simább lett a szemkörnyékem! A könnyű, hűsítő textúra azonnal felébreszti a bőrt, a duzzanatokat pedig szépen lehúzza – szinte olyan, mintha aludtam volna plusz 2 órát. Imádom, hogy gyorsan beszívódik, és nem nehezíti el a szemkörnyéket – tökéletes a reggeli rutin részeként, akár smink alá is! Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Pozitív csalódás ért engem. Nagyon meglepett ez a termék. Amint felkentem és megvártam a kellő hatóidőt éreztem, hogy húzódik, kisimul a szemem alatt. Elképesztő változást tud elérni. Egyetlen negatívumot tudok felsorolni, ami pedig az, hogy iszonyú kellemetlen szaga van a terméknek. Összességében pozitív a véleményem róla Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Könnyű, frissítő állagú szemkörnyékápoló, ami gyorsan beszívódik. Egyszerű felvitel. A duzzanatot enyhítette, a fáradtság jeleit mérsékelte, de nagyon látványos eredmény 10 nap alatt nem volt. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
A L’Oréal Paris Revitalift Laser Eye Bag Instant Eraser gyorsan ható, látványosan feszesítő hatású szemkörnyékápoló, mely már 15 perc után javítja a duzzanatot és simítja a ráncokat, akár 8 órán át. Könnyű, filmrétegként működő formulájában szilikon-származékok és dimetikon biztosítják a feszítő hatást, azonban ez a film réteg néhány felhasználónál kényelmetlen húzó érzést okozhat mosolygás közben. Fényes felülete alá könnyen felvihető a smink, de ne használjuk alvás közben. Általánosságban ajánlom azoknak, akik gyorsan kívánnak hatást látni smink előtt, de érzékeny vagy érett szemkörnyékre azonnali komfort érzet nélkül nem biztos, hogy ideális. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Nem gondoltam volna, hogy ennyire jó a nappali szem alatti ápoló. Bármilyen terméket használtam, nem volt olyan hatásos mint a L'Oréal. Már 1 hét után lehetett látni a hatását. Könnyen feltudtam vinni, hamar be is szívta, nem hagyott zsíros hatást így számomra eléggé nagy pluszt ad. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Nagyon jó hidratáltságot nyújt a bőrnek, egyáltalán nem ragad a bőrön. Már pár hét után is észre lehet venni a változást. Felfrissíti a szem alatti táskák helyét. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Jobbnak láttam hogy ezt a készítményt édesanyámnak ajándékozom mivel ő 50 év felett van, Én pedig 26 éves vagyok és eddig nagyon megvan elégedve a termékkel. Azt mondta ha ez elfogy biztos újra fogja vásárolni és ajálja mindenkinek Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Teljesen meg vagyok el?gedve a termékkel. Az állaga nagyon krémes és könnyen felszívódik. Hűsítő érzet a szem alatt ,és azonnal olyan mint ha kisimította volna a “problém?s” területet. Kicsi ,szóval bárhol elfér,de jó sokáig elég. Újra fogom vásárolni,ha elfogyott. Ajánlom mindnekinek Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Imádom! Ez a krém pillanatok alatt felébreszti a tekintetem, a táskák eltűnnek, és friss, üde vibe-ot ad egész napra! Felfrissíti a tekintetet. Bőröm simábbnak és üdébbnek tűnik! Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Szkeptikus voltam, de a 15 perc után szemmel látható eredmény meggyőzött a termék hatékonyságáról. A szem alatt a bőrfelületet is mattította, ezzel csökkentve a zsíros csillogást. Az illata nekem nem tetszik, de ez csekély ár a hatékonyságért cserébe. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
A L’Oréal Paris Revitalift Laser nappali ápoló könnyű, gyorsan beszívódó krém, amely már néhány nap után frissebbé és élettel telibbé tette a szemkörnyékemet. Rendszeres használattal a duzzanatok és sötét karikák látványosan csökkentek. Kellemes az illata, nem irritálja a bőrt, smink alá is kiváló. Kifejezetten ajánlom azoknak, akik szeretnének fáradtság jeleitől mentes, ragyogó tekintetet. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
A L’Oréal Paris Revitalift Laser nappali ápoló könnyű, gyorsan beszívódó krém, amely segít csökkenteni a szem alatti táskákat és finom ráncokat. Használat után a bőr simább és frissebb érzetű, optikailag feszesebb. Előnye, hogy nem hagy zsíros érzetet, hátránya, hogy az eredményekhez rendszeres használat szükséges. Ajánlom azoknak, akik hatékony, mégis kímélő ápolót keresnek a mindennapokra. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Nem hittem ebben a termékben, mivel számomra érthetetlen hogy tudja valami eltuntetni a szemel alatti karikakat, viszont volt lehetosegem kiprobalni es a velemenyem azonnal megvaltozott es nem hittem a szememnek, hiszen tenylegesen eltuntette a szemek alatti karikakat Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Még nem próbáltam semmi olyan term?ket ami ehhez hasonló . Nos sikerült megtalálni az első olyan terméket ami tényleg hatásos ,meglepő módon szinte azonnal hatást képez. Az illata elsőre furcsa volt,pillanat ragasztóhoz hasonló,de felkenés után nem érezhető Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Meglepően jó termék, valóban hozza az elvárt hatást, megszünteti a karikákat és feszesebbé teszi a bőrt. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Nekem nagyon rég óta táskás/karikás úgy is a szemem alatti rész ha sokat alszok és akkor is ha keveset. Emiatt ha korrektort használok arra a területre mindig bement a “ráncok” közé sosem volt szép az eldolgozása. Miután elkeztem használni a terméket ilyen problémám már nincs és sokkal szebb az a terület. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Nagyon megszerettem ezt a terméket,azt kaptam amit vártam,tökéletesen eltüntette a táskákat a szemem alatt.Ezentúl is ezt fogom választani.S mindenkinek ajánlani fogom. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Ez a krém nagyon egyszerű használatú és valóban mutat különbséget használat után. Alapból fehér színű a krém, de felkenés után már átlátszóvá válik. Egésznap tart a hatása, a szem alatti részt világosítja, így a sötét karikák nem latszódnak. Összességében egy jó termék, viszont meg van az érzet egésznap, hogy valami ott van a szemed alatt. A felkenés közben vigyázni kell, hogy ne kerüljön túl közel a szemhez mert esetleges irritációt okoz. A sötét karikákat tényleg halványítja és nagyon tartós, így aki ezzel küzd mindenképp ajánlom. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Számomra nagyon hatékony volt ugyanis minden ébredés után puffadt és karikás a szemem. Reggeli rutinomba továbbra is fogom használni. Egyedül az ami az illata nem tetszik. Sminkelni nem sminkeltem rá. Gyorsan hatott kb 15perc volt. Látványosan megváltoztatta a reggeli kinézetem. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
A családban kipróbáltuk ezt a szemkörnyékápolót, és nagyon jó tapasztalatunk volt vele. Kellemes állagú, gyorsan beszívódik, és a sötét karikákon is sokat segített. A bőr simább és frissebb lett. Az All2test.hu közreműködésével tesztelve
Kérjük, értékeld a terméket!

Értékelésed hamarosan megjelenik.
Kizárólag a termékkel kapcsolatos vélemények kerülnek ki.
Köszönjük az értékelést!
Karikák, táskák vagy megereszkedett bőr a szemek körül? A Revitalift Laser nappali ápoló a szemek alatti táskákra akár 15 perc alatt segít feszesíteni a szemkörnyéket, hatékonyan simítani a szemek alatti feltűnő táskákat, miközben akár egész nap segít csökkenteni az apróbb ráncok és karikák láthatóságát is. A simító gel-to-tape technológia láthatatlan filmréteggé alakul és ellenáll az arc mozgásának, a bőr elnehezítése nélkül.
Használata:
1. Nappali használatra tervezve. A bőrápolás utolsó lépéseként vagy a sminkelés után használja.
2. Tiszta és száraz bőrre használja. Vigyen fel egy kevés terméket a szemek alatti táskákra. Finom zongorázó mozdulatokkal dolgozza be. Ujjhegyeivel kifelé haladva oszlassa el a halántékok felé. Ne masszírozza túl erősen, mert megzavarhatja a termékréteget.
3. Várjon 15 percet. Lazítson, és ne feszítse meg az arca és a szemkörnyéke izmait, amíg a termék teljesen megszárad.
4. Élvezze az eredményt egész nap! Ne feküdjön le aludni ezzel a termékkel a szemkörnyékén.
ÚTMUTATÓ AZ ELTÁVOLÍTÁSHOZ
Ne hagyja a terméket a bőrön éjszakára, este el kell távolítani. A terméket mindig vattakoronggal és vízálló sminklemosóval távolítsa el.
FIGYELMEZTETÉSEK
Szembe ne kerüljön. Amennyiben szembe jut, azonnal öblítse ki bő vízzel. Forduljon orvoshoz, ha az égő érzet vagy a pirosság/irritáció nem múlik. Szobahőmérsékleten tárolandó.
VIGYÁZAT: TŰZVESZÉLYES AMÍG MEG NEM SZÁRAD. NYÍLT LÁNGTÓL ÉS GYÚJTÓFORRÁSTÓL TÁVOL TARTANDÓ.
Gyártó neve: L’ORÉAL PARIS
Gyártó postai címe: 14, rue Royale - 75008 Paris France
Elektronikus cím: info@loreal.hu